A magyar kajakosok egyetlen oltás után repültek Dél-Afrikába
A védettség köztudottan azután alakul ki, hogy az egyén egy második oltást is kapott.
A védettség köztudottan azután alakul ki, hogy az egyén egy második oltást is kapott.
Jelen pillanatban nem tudni, hány ember oltására lesz elegendő a vasárnap érkezett mennyiség.
A hvg.hu birtokába került levélből az is kiderül, a védőoltást február 4. és 7. között adják majd be, és először a legidősebbeknek.
Lesznek olyanok is, akiket a megyei kórházba szállítanak oltásért.
Az oltóanyaghoz szükséges hozzávaló rövidesen három üzemben készülhet.
Steven Brandenburg összeesküvés-elméletekben hitt, a Moderna vakcinájával szemben különösen szkeptikus volt.
A veszélyeztetett őslakosoknak szánt oltásra jelentkezett be Rodney Baker egy hazugsággal.
Laboratóriumi vizsgálatok igazolták, de elővigyázatosságból egy klinikai programot is indítanak.
Karikó Katalin kutatótársával együtt fejlesztette ki a legígéretesebb koronavírus-vakcinák alapját. Élete összefonódott a Tisza-parti várossal.
A hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.
Kevésnek tűnhet a 78 ezer koronavírus ellen beoltott magyar egy 10 milliós országban, de az, hogy hány ember kapja meg az életmentő vakcinát az országban és mennyi idő alatt, nem csak a magyar kormányon múlik. Ha minden a terv szerint halad és az Európai Gyógyszerügynökség január végén engedélyezi az AstraZeneca oltóanyagát, néhány hónapon belül akár a jelenlegi oltóanyag-mennyiség sokszorosa érkezhet az országba. A siker azonban a vakcinák gyártásán, szállításán és a magyar oltási terven is múlik. Elmagyarázzuk, miért.
A hatóságok digitális hőérzékelővel figyelik, hogy a tárolásra alkalmas –25 Celsius-fokon maradjon az oltóanyag.
Magyarországra kedden fog befutni az első szállítmány.
Még ebben a hónapban újabb oltónyag kaphatja meg az uniós gyógyszerügynökség ajánlását – derült ki az EMA tájékoztatóján. Az eddig engedélyezett oltások klinikai vizsgálata széles körű volt, de még mindig maradtak kérdések – ezek azonban nem érintik az oltások biztonságosságát.
Ez azonban még nem bizonyított. A Moderna vezérigazgatója szerint vállalata hamarosan azt is megmutatná, hogy oltásuk a koronavírus újabb variánsaival szemben is hatékony.
A most jóváhagyott Moderna-vakcinából Magyarország is részesedik. Az Európai Bizottság szóvivője Menczer Tamás kritikájára is válaszolt, és szerinte az inkább önkritikának illik be.
Klinikai vizsgálatok nélkül, az elsők között kezd el oltani Szerbia a Szputnyik V-tel.
Ezzel a BioNTech-Pfizer után a második oltóanyagot is használni lehet az EU-ban.
Ez az első alkalom, hogy az oltóanyagot Észak-Amerikán kívül is engedélyezték. Hatmillió adag érkezik januárban.
A klinikai tesztek alapján a súlyos megbetegedéstől 100 százalékban véd a vakcina.