Jogsértő módon hagyta jóvá a GVH a kormányzati médiagólem létrejöttét
Bíróság mondta ki, hogy a GVH semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott a KESMA engedélyét megadó döntést megelőzően.
Bíróság mondta ki, hogy a GVH semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott a KESMA engedélyét megadó döntést megelőzően.
Budapesten és Brüsszelben egyszerre mutatták be a Háttal Európának című tanulmánykötetet, amelyben a hazai és nemzetközi közvéleményt szeretné tájékoztatni az Oktatói Hálózat arról, hogy milyen súlyos károkat okozott Magyarországon a 2010 óta regnáló Orbán-rendszer az oktatás, a tudomány, a kultúra és a média területén.
A magyar kormányszóvivő Soros György által kezdeményezett kampányként állította be az ORF Magyarországról szóló adását.
A Gute Nacht Österreichban szó esik a honvédségi luxusrepülőkről és az illiberális demokráciáról is.
A múltat ugyanolyan nehéz megérteni, mint a jövőt megmondani. A HVG jóslata: a következő évtized a 100 évvel ezelőtti régi történeteket fogalmazza újra, de minden gyorsabb, veszélyesebb és még inkább felhasználóbarát lesz. Ez sorozatunk 7. része, a téma a média és a kommunikáció.
Nem kell a miniszterelnöknek az újságírók mellett megállnia, amikor a parlamenti irodájából besétál az ülésterembe.
Nemzetközi médiaszervezetek vizsgálták a magyar sajtószabadságot és a média helyzetét. Arra jutottak: fizikai erőszaktól nem kell tartaniuk az újságíróknak, de így is világos a kormány célja, el kell némítani a kritikus sajtót.
Az Indexen megjelent egyik cikk kapcsán addig hergelte magát a kormányzati médiabirodalom, míg nyílt antiszemita uszításba nem fordult a kampány.
A Center for Countering Digital Hate (CCDH) közéleti szereplőknek és a médiának készített útmutatót a trolltámadások kezeléséhez.
Magyarország és az Európai Unió kapcsolatáról beszélgettek, többek között a jogállamiságot, a menekültkérdést vagy a médiát érintve.
Az új főszerkesztő egy Borkai Zsolt ellen petíciót aláíró szerkesztő lett.
A Szabad Pécs pályázni fog városi forrásra, de nem lesz önkormányzati sajtó – írja Babos Attila a helyi kritikus sajtó előtt álló kihívásokról. Az újságíró az ellenzék médiaépítési elképzeléseit viszont nem tartja jó iránynak.
Egyre kevesebb interjút ad Angela Merkel német kancellár, és a sajtó helyett a digitális kommunikáció közvetlen csatornáin keresztül fordul az állampolgárokhoz - írta a Der Tagesspiegel című német lap pénteken egy kormányzati kimutatás alapján.
A közmédia és a Hír TV egykori műsorvezetője hétfőtől az ATV-n vezet műsort a csatorna reggeli műsorában, az ATV Startban. Szöllősi Györgyivel a reggeli és az esti műsorok közti különbségről, a garanciákról és a közmédia előtti tüntetésekről is beszélgettünk. Ez utóbbiról azt mondta, ha az emberek úgy érzik, hogy valami nincs rendben, helyénvaló a tüntetés.
Máig figyelemmel kísérik tanáruk életét Jáksó Lászlóék.
Független, szakmai alapú és megfelelően finanszírozott médiumokért küzd a Nyomtass te is! Mozgalom és a MÚOSZ.
A Life TV-t működtető cég elnökeként Mészárosné Kelemen Beatrix azt mondta, pozitív életérzést akarnak közvetíteni.
Az induló Pesti Hírlap a Fővárosi Önkormányzat engedélyére vár.
A központi szerkesztők a budapesti főpolgármesterválasztással kapcsolatban rejtettek el egy hírt az összes megyei lap címlapján.