Nem játszik többet Törőcsik Mari
Félti az egészségét.
Mit jelentett a színészeknek a Nemzeti társulatában lenni 2013-ig? Erről vallanak a művészek, közben azt is összefoglalják, hogy mitől működtek jól együtt és mi az, ami hiányzik majd ezután. Nemzeti Dokumentumfilm, harmadik rész.
hvg360
Miért és hogyan távozott öt sikeres év után Alföldi Róbert a Nemzeti Színház éléről? A 2013-as Nemzeti Dokumentumfilm ebbe enged bepillantást. Online először a hvg360 dokusorozatában látható.
hvg360
Az érintettek elmondásából ismerhetjük meg, hogyan zajlottak a szerződtetési tárgyalások Vidnyánszky Attila és a Nemzeti addigi társulatának tagjai között 2013-ban. Ezzel párhuzamosan tovább követhetjük, hogyan formálódik az utolsó Alföldi-rendezés a színházban. Nemzeti Dokumentumfilm, második rész.
hvg360
Nem álltak le a próbák a Nemzeti Színházban annak ellenére sem, hogy az igazgató, a Rómeó és Júlia rendezője, Vidnyánszky Attila koronavírustesztje a múlt héten pozitív lett.
hvg.hu
A Katona József Színház főigazgatója szerint a hatalom nem gondolta át kellőképpen, hogy az SZFE-vel milyen típusú darázsfészekbe nyúl bele.
hvg.hu
A néhány éve a Nemzeti Színházban dolgozó színésznő a Facebookon idézte fel, milyen volt megtapasztalni Vidnyánszky Attila megérkezését.
hvg.hu
Vidnyánszky kinevezése a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának élére komoly szakmai vitát indított el, amiben ő még nem szólalt meg, de a múlt árnyai előkerültek.
A hosszan tűrés és a gyors döntések embere. Amikor hírét vette Vidnyánszky Attila kinevezésének a Színház és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának az élére, felmondott a Nemzeti Színháznál. Szakmai kibeszéletlenségek miatt jutott arra az elhatározásra, hogy hét év után „szabad sávra” vált, de zavarta az is, hogy színészileg nem hozták helyzetbe. Interjú.
A színésznő korábban minden szerződéskötésre egy seregnyi összeírt problémával érkezett.
hvg.hu
Hét éve volt szerződésben, a Facebookon egyetlen mondatban jelentette be a döntését.
hvg.hu
Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök lett a Színművészeti Egyetemen – tudtuk meg egy másról szóló közlemény utolsó bekezdéséből.
hvg.hu
A rendező szerint korábban telket ajánlottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek a Müpánál, de azt az SZFE nem fogadta el.
hvg.hu
Felidézzük a Bán-Dörner-Gáspár-mesterhármas klasszikus produkcióját. Elindult a budapesti art mozik streaming-szolgáltatása. 45 éves egy legendás Frank Zappa-lemez.
HVG
A címet egyszerre tizenkét művész viselheti, Jordán Tamást a február elsején elhunyt Andorai Péter helyére választották.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A színésznő legendás humora mit sem változott.
hvg.hu
A Nemzeti Színház igazgatója szerint világosan kell látni, „kiket akarunk nevelni, milyenné akarjuk formálni a felnövő generációk magyarjait”.
hvg.hu
Kortalan, szenvedélyes szerelmes nőt alakít a Nemzeti Színház színpadán Örkény klasszikus tragikomédiájában, a Macskajátékban. Szabó István legújabb filmjében, a Zárójelentésben pedig kényszerűségből kerülnek távol egymástól a férjét játszó Klaus Maria Brandauerrel. A múlttal való szembenézésről, a szerepek és a szülői minta párhuzamáról, mesterekről, a színházi szakmát megrázó kérdésekről, többek között a Gothár-ügyről és a taotörvényről beszélgettünk Udvaros Dorottyával.
Kemény üzenetet küldött a Színház című folyóiratnak és Tompa Andreának is. A színházkritikusok munkáját meg lényegében feleslegesnek nevezte, hiszen úgyis a néző dönt.
hvg.hu