Pajtaszínházi Szemle lesz a Nemzetiben a hétvégén
Helytörténeti vígjáték is megtekinthető lesz.
Tizenhárom almafa címmel márciusban tart bemutatót Nemzeti Színház.
MTI
Miközben még senki sem tudja, hogy mikor és hova költözhet majd a Várból az Országos Széchényi Könyvtár, a feladattal megbízott miniszteri biztos már afféle magyar Pompidou Központot álmodott a lágymányosi Duna-partra, ahol az OSZK mellett társbérletet kaphatna többek között a Filmarchívum és a Petőfi Irodalmi Múzeum is.
Új felügyelőbizottsági tagokat delegált a kulturális tárca a Nemzeti Színház Közhasznú Nonprofit Zrt.-be, valamint a frissen hozzá került NKÖV Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Kft.-be.
HVG
Közel két milliárd forintos állami támogatás mellett 150 milliós veszteséget termelt 2018-ban a Nemzeti Színház. Rétvári Bence illetékes államtitkár szerint ez nem gond, mert a színház műsorát nemcsak művészi/szakmai szempontok mentén kell összeállítani, hanem „nemzeti léptékben”. Ráadásul sok diák ingyen látogathatja.
hvg.hu
Hazug támadásnak nevezte a Nemzeti Színház közleménye cikkünket, amiben megírtuk, hogy a nagyszínpadon csak minden második helyet sikerült eladniuk tavaly - a HVG-t azonban nem tudta cáfolni Vidnyánszky.
Minden második széket ingyenjegyesekkel töltöttek fel Vidnyászky Attila Nemzeti Színházának nagyszínpadán. Hiába a 2 milliárd közeli állami támogatás, 150 milliós veszteséggel zárta az évet az ország egyik legnépszerűtlenebb színháza.
"Respect – mindenért." A színész-rendező párhuzamot lát a Nemzeti Színházban járt kálváriája és az 56-os Intézet történetének mostani fordulata között.
hvg.hu
Régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak – véli a Nemzeti Színház igazgatója. Ebben a saját szempontjából igaza van, de mások sokkal kevésbé optimisták.
MTI
MTI
hvg.hu
Vidnyánszky Attila régóta lobbizott, hogy töröljék el a kulturális tao-t, most a Válasz Online szerint az általa vezetett Nemzeti Színház ötször annyi pénzhez juthat, mint amennyire eddig jogosult lett volna.
hvg.hu
"Értékek alapján hozom a döntéseket, szerintem ez adja egy ember gerincét" – véli a színész. Ilyen érték az is, hogy érzelmileg és szakmailag is kötődött Alföldi Róberthez, így nem tehette volna meg vele annak idején, hogy a Nemzetiben marad.
HVG
"Engem a tehetség vonz" – válaszolja Udvaros Dorottya arra a kérdésre, hogy miként találta meg a hangot a Nemzetiben Jordán Tamással, Alföldi Róberttel és Vidnyánszky Attilával is. A HVG-nek adott interjújában beszélt a me too mozgalomról és arról is, hogy a mentalitásának köszönheti, hogy őt soha nem használták ki.
hvg.hu
Színészinterjúink folytatódnak, most fiatal férfi színészeknek szegeztük neki új kérdéseinket. Hogy látják a világot azok a tehetséges huszonéves fiúk, akikből a következő évtizedek Anger Zsoltja vagy Kovács Lehelje lehet? Arcukat filmekből és tévésorozatokból ismerhetjük, néhányuknak nagy számú rajongótáboruk is van már. Érzékenyek, sármosak és vakmerőek – a következő hetekben őket mutatjuk be közelebbről. A sorrend, csakúgy, mint kolléganőik esetében, mozgóképes tapasztalataikon alapul.
Varga Ferenc
Az ember tragédiáját nem tudták befejezni, díszletelemek hibásodtak meg.
hvg.hu
„A felnőttek világából én annyit értettem sokáig, hogy a második pofon azért jött, mert az elsőnél nem kaptam le időben a szemüvegemet. Merthogy az milyen sokba kerül” – írja a hatvanadik születésnapjára nemrég megjelent önéletrajzi könyvében Szarvas József Jászai-díjas színművész.
A születésnapján látogatták meg, csakúgy mint Vidnyánszky Attila.
hvg.hu
Finta József megtervezte a Müpa és a Nemzeti Színház közé a kongresszusi központot, most a kormány rendelt oda egy rendezvénycentrumot. A szakma kiakadt, a költség újabb 150 millióval nő, a háttérben pedig Orbán Ráhel kapcsolati hálója sejlik fel. A kormány budapesti építkezéseiről, terveiről részletes összeálltást olvashat a HVG csütörtökön megjelent számában.
Úgy volt, hogy ismét színpadra áll, de egyelőre az orvosai bent tartják a kórházban.
hvg.hu