Bánsági Ildikó: Ebbe egy kicsit én is belehalok
A hosszan tűrés és a gyors döntések embere. Amikor hírét vette Vidnyánszky Attila kinevezésének a Színház és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának az élére, felmondott a Nemzeti Színháznál. Szakmai kibeszéletlenségek miatt jutott arra az elhatározásra, hogy hét év után „szabad sávra” vált, de zavarta az is, hogy színészileg nem hozták helyzetbe. Interjú.
hvg.hu: Úgy hírlik, már régebben fontolgatta, hogy felmond a Nemzeti Színházban. Mitől telt be éppen most a pohár?
Bánsági Ildikó: A kibeszéletlen, megoldatlan ügyek miatti elégedetlenségem vezetett felmondáshoz. Az utolsó pont a Színművészeti Egyetem volt, ami látszólag véletlenül összekapcsolódott azzal a folyamattal, amit évek óta tapasztalok a szakmában. Hogy leszoktunk a beszélgetésről, a problémák kitárgyalásáról. Nem álltunk ki a tao mellett sem, nem fogtunk össze, mert mindenkiben nagy a félelem, hogy elveszíti a munkahelyét.
Az egyetem esetében történt egy döntés, amit nem előzött meg megegyezésen alapuló szakmai vita. És így az erő érvényesült, az erős legyűri a gyengébbet alapon. Amikor olvastam a hírt, hogy Vidnyánszky lett az SZFE kuratóriumi elnöke, fájdalmat éreztem amiatt, hogy megbeszélés, egyeztetés helyett hatalmi alapon történt a kinevezése. Szívügyem a Színművészeti, mint ahogy szívügyem a Nemzeti.
Nem arról van szó, hogy pofán vágtak a szeneslapáttal, emiatt felmondtam, hanem ebbe én is egy kicsit belehalok.
hvg.hu: Vidnyánszky Attila hogyan fogadta a bejelentését?
B. I.: Annyit mondott, hogy nagyon sajnálja. Jól esett volna, amennyiben nem azt hiszi rólam, hogy azért megyek el, mert más irányban gondolkodom, ha megkérdezi, mi a baj, beszéljünk pár mondatot. Amikor a Vígszínházból elszerződtem, Marton László két órán keresztül magyarázta, hogy művészileg és emberileg mennyire szüksége van rám.
hvg.hu: Milyen szakmai kifogások, kibeszéletlenségek gyűltek fel önben?
B. I.: Nem éreztem azt, hogy bárkit érdekelt volna, mit kellene eljátszanom a jelenlegi életkoromban. Hogy megkínáltak volna olyan szereppel, amire azt mondhatom, jó, hogy rám gondoltak, hogy fontos vagyok. Az ügynök halálát, a Házasság Palermóban-t, vagy legutóbb a Macskajátékot nagyon szerettem. Eleinte azt gondoltam, de jó lesz, sok tehetséges emberrel dolgozhatok, most éppen pont nem jutott nekem szerep, de a jövő évadban már jobb lesz. Összességében keveset játszottam, havi két-három előadásom volt, a futó darabokat is kéthavonta vettük elő.
Lassan álltak össze bennem a dolgok kezdve attól, hogy nincs egy tükröm az öltözőben odáig, hogy ha kitekintettem a színházon, azt vettem észre, hogy árok alakult ki a szakmában. Akikkel régen partnerek, kollégák voltunk, egy csapathoz tartoztunk. Nem politizáltunk, hanem szerepeltünk; azért küzdöttünk, hogy jók legyünk, a közönségnek akartunk játszani, hogy szeressenek minket. Aztán behömpölygött közénk a politika, az ide-oda igazodás. És valahol elveszett a színházcsinálás örömteli légköre.
hvg.hu: Arra már korábban is rájöhetett, hogy az erősen átpolitizált kulturális térben nem úszhatja meg állásfoglalás nélkül.
B. I.: Amikor 1996-ban megkaptam a Kossuth-díjat, többen azzal gratuláltak, hogy na végre, valaki a mi oldalunkról is kapott díjat. Nem értettem, mit akarnak ezzel mondani. A Nemzeti Színházban meg olyan célzások értek, hogy egy kicsit más oldalon állok. Hát hol állok én? Soha életemben nem politizáltam.
Rosszul hangzik, de keljfeljancsinak érzem magam, akit lökhetnek balra, lökhetnek jobbra, én meg állok középen. Tudom, hogy ha akarom, ha nem, belevonódok a besorolásba. Ezzel együtt pártatlan vagyok.
hvg.hu: Utólag megkérdőjelezhető döntésnek tartja, hogy annak idején bizalmat szavazott a Dörner György-féle Újszínháznak?
B. I.: A mögöttes történések, a pályázat vitatott tisztasága helyett azzal foglalkoztam, hogy oldok meg egy-egy jelenetet a színpadon. Boldog voltam, amikor Dörner meghívott az első rendezésére, Veszprémben amatőrökkel csinálta meg a Karnyónét. Útközben beszélgettünk, sok mindenben egyetértettünk, akkor tudtam meg, hogy beadta az igazgatói pályázatát. A kinevezésekor akkora botrány lett, hogy a sorstársaim elmenekültek. Két hónappal a leszerződésem után egy belső konfliktus miatt felmondtam. Aztán Vidnyánszky hívásának a Nemzetibe rettenetesen örültem. Valaha ott kezdtem friss végzősként, gondoltam, milyen szép ívet járok be, ha ott fejezem be a pályám utolsó szakaszát. Erre kitört a botrány, bennem pedig megfogalmazódott, lehet, hogy képtelen leszek színpadra lépni, mert akárhová teszem be a lábam, mindig politikai purparléba keveredek.
hvg.hu: A keretes pályaíven túl milyen illúziókat táplált a Nemzeti sok helyről verbuválódott, nem egy színházi nyelvet beszélő, eklektikus társulatáról?
B. I.: Szentimentális, idealista alkatomnál fogva tiszta szívvel, örömünnepnek éltem meg, hogy a Nemzeti tagja lehetek. A beregszászi színészekkel már korábban is dolgoztam az Újszínházban. Trill Zsolttal is baromi jóban voltunk. Sosem felejtem el az első színpadra lépésemet újonnan szerződöttként a Bolha a fülbe című darabban. Takarásban álltam, Attila mondta, gyere, gyere, mire én, várj, ez most egy nagyon nagy pillanat, hogy rálépek erre a deszkára. Feljött, megfogta a kezem, és beléptem. Vidnyánszky azt is mondta, hogy mostantól más lesz itt az élet, mert tálcára akarja rakni a színészeket. Ez nekem borzasztóan tetszett, de sajnos velem nem történt meg.
hvg.hu: Azon túl, hogy színészileg nem hozták helyzetbe, mit fáj otthagyni a Nemzetiből?
B. I.: A hitemet abban, hogy megtalálom a kellő művészi színvonalat, társaságot, színészi feladatokat, amivel meg tudom lépni az alapvető kishitűségemet. Tele voltam varázslattal, és ezt a kis hímport lefújták szép lassan a szárnyaimról.
hvg.hu: A színházi évad szempontjából rosszkor időzítette a távozását. Csehov Ivanovját próbálta volna Szász Jánossal, az Ők tudják, mi a szerelem című kétszemélyes Hubay-darabot Blaskó Péterrel.
B. I.: Nem akartam cserben hagyni a színházat. A megmaradt szeretetemmel játszottam volna a Poszton a Macskajátékot, és az Isten ostorából tervezett tévéfelvételen is részt vettem volna. De mindkettő elmaradt.
hvg.hu: A Vígszínházat tekinti a szakmai otthonának. Elképzelhetőnek tartja, hogy újra oda szerződjön?
B. I.: Ez a kérdés most nem aktuális. A lelkem mélyén azt gondolom, hogy nem kell aggódnom, új utak nyílnak előttem. Balázs Zoltán meghívott az Operettbe, a Nine című musicalben Sophia Loren szerepére. Látott a Játékszínben a Florence-ben, ahol az Éj királynője koloratúr áriáját énekeltem. Csányi Sándor első filmrendezésében is szerepelni fogok, a vírushelyzet miatt a forgatás átcsúszott jövőre. Sajnálom, hogy korábban a Rózsavölgyi Szalon meghívásának nem tudtam eleget tenni, mert amikor a felkérés ért, még úgy volt, hogy a Nemzetiben próbálok éppen.
hvg.hu: Soha nem bánta meg, hogy pályája csúcsán otthagyta a Vígszínházat? A Ruttkai, Darvas, Sulyok, Páger „aranycsapat” idején művészi rangot jelentett víges színésznek lenni.
B. I.: Tíz meghatározó évet töltöttem a Vígben. A végén már én voltam Szása a Tizedes meg a többiekben. Azzal együtt, hogy kedvenc darabom, nem éreztem magam a helyemen, nem fejlődtem művészileg. Házmesternőt szerettem volna játszani Schwajda Csodájában, meg szaxofonozni a Szerelmeimben. Nem léphettem rá a partnerem lábára, mert fehér sevró cipőben próbált. Ezt sem bírtam.
Nekem a kaposváriak voltak az etalon. Személyvonattal, Trabanttal, nylon zacskóban az estélyi ruhámmal utaztam Kaposvárra. Minden előadás után zokogtam a kelléktárban, hogy milyen jók ezek a színészek, én miért nem tudok ilyen jó lenni. Amikor Várkonyi kérdezte, maga miért nem a Vígszínház tagja, még akkor is azt gondoltam, hogy Kaposvárra szeretnék menni. Ha majd eldönti, várom szeretettel mondta, és odaszerződtem. Várkonyi egy-két instrukcióval továbblendített a próbafolyamaton. Horvai Istvánért hadba mentem volna, annyira szerettem őt. Nehéz döntés volt eljönni, mint ahogy később a József Attila Színházból is, amikor nem a Taub János, Garas Dezső, Törőcsik Mari hármast nevezték ki. Ott is összetört bennem valami.
hvg.hu: Az MMA tagsága kapcsán nagyra törő elképzelései voltak arról, hogy második Gobbi Hildaként a színészek érdekképviseletéért harcol. Naivitás volt?
B. I.: Évek óta kezdeményezem egy színészkamara létrehozását. Ügyvédekkel tárgyaltam, kidolgoztam egy tervet arra vonatkozóan, hogy az ország összes, aktív, nyugdíjas és nem gyakorló színésze fogalmazza meg röviden a problémáját, mert szakmailag nagy gáz van. Azt látom, hogy nincs meghatározva, meddig foglalkoztathatják a színészeket a stúdiók, a tv csatornák, hogy kitermeljék a bevételüket. Megszűnt az egyeztető bizottság, mindenki elvállal mindent, tekintet nélkül a többiekre. Ezekből az észrevételekből készülne egy törvényjavaslat, amit végül a parlament elé kell vinni. Mint ahogy Gobbi Hildának és legutoljára Törőcsik Marinak sem sikerült, ez az elképzelés is akadályokba ütközött eddig. De nem adom fel.
A MASZK egyesületből azért léptem ki, mert a rendezőkkel, színház igazgatókkal nem mindig közösek az érdekeink, és a hatalom beleszól a működésébe. A színházban áttevődött a hangsúly a színészekről a rendezőkre. És amit különösen szomorúnak tartok, hogy el vagyunk határolódva egymástól, szétestünk, képtelenek vagyunk a közös ügy érdekében összezárni. Remélem, hogy ennek hamarosan vége lesz.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Bánsági Ildikó felmondott a Nemzeti Színházban
Hét éve volt szerződésben, a Facebookon egyetlen mondatban jelentette be a döntését.
Bánsági Ildikó: A Színművészeti Egyetem ügye volt az utolsó csepp a pohárban
A színésznő korábban minden szerződéskötésre egy seregnyi összeírt problémával érkezett.
