Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nemzetközi eucharisztikus kongresszus

hvg.hu Itthon

Úgy tűnik, Budapestre látogat Ferenc pápa

Meg nem erősített információk szerint Ferenc pápa elfogadta a meghívást a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK), így szeptember 20-án a magyar fővárosba látogathat.

HVG hvg360

Áldásuk rá – Sokba kerül nekünk a katolikusok jövő évi "olimpiája"

A 2017-es vizes vb eredetileg tervezett rendezési költségéhez, 30 milliárd forinthoz közelít a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésére eddig folyósított kormányzati támogatás. Akárhogy számoltunk, ez többszöröse az 1938-as, szintén Budapesten tartott kongresszus költségeinek.

1 2 3
Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

„Újra Soros” – Elon Musk kiakadt, hogy ejtették a román szélsőjobbos jelöltet: egy óra alatt háromszor is posztolt

Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

Telegraph: Donald Trump amerikai csapatokat vonhat ki Németországból, Magyarországra küldheti őket

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Dühbe jött Donald Trump, amikor meglátta a Károly királlyal parolázó Zelenszkijt

„Aki ismerte a szakmát, tudta, hogy mindez parasztvakítás” – közutálatnak örvendő sztahanovisták gyári díszletek között

A címlapról ajánljuk