Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A nyugalmazott katolikus püspök szerint annak kell örülni, hogy egyáltalán eljön az egyházfő Budapestre.
Ferenc pápa mutatja be a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) záró szentmiséjét a Hősök terén szeptember 12-én, de nem marad Budapesten: autóval Pozsonyba indul tovább – írta meg a múlt héten a National Catholic Register. A legnagyobb tengerentúli római katolikus hírforrás szerint az egyházfőnek azon a tervén, hogy mindössze három órát töltsön a magyar fővárosban, az sem változtatott, hogy Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt is ellátogatott Vatikánvárosba. Állítólag azt akarták elérni, hogy kapjon a látogatás állami jelleget, azaz a pápa találkozzon Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a politikai és a civil szféra képviselőivel.
Erről kérdezte a Klubrádió a Váci egyházmegye nyugalmazott püspökét, Beer Miklóst, aki szerint mindez egyáltalán nem szokatlan, hiszen a pápák eleve nem szoktak elmenni az eucharisztikus kongresszusokra. Tudomása szerint az elmúlt húsz évben nem volt erre példa, így már pusztán az, hogy Ferenc pápa ebből az alkalomból Budapestre látogat, nagy dolog.
Beer Miklós emlékeztetett, hogy az egyházfő az iraki útjáról hazafelé jelentette be a budapesti látogatást, és már akkor arról beszélt, hogy csak a zárómisére érkezik, nem pedig állami protokoll-látogatásra. „Nem hinném, hogy ebből további következtetéseket kellene levonni. Örüljünk annak, hogy eljön a pápa erre a szép ünnepre” – tette hozzá.
Arról is beszélt a nyugalmazott püspök, hogy bár nem ismeri a látogatás pontos forgatókönyvét, feltételezi, hogy amikor megérkezik Budapestre, vagy búcsúzik, Orbán Viktorral és Áder Jánossal is kezet fog majd Ferenc pápa, üdvözlik egymást.
A sajtóhírekben azt feszegetik, miért nem megy az egyházfő a Sándor-palotába vagy a Karmelita kolostorba, holott ezekről eleve szó sem volt – mondta Beer Miklós, megjegyezve: természetes viszont, hogy ha Orbán és Áder ott lesz a Hősök terén, akkor találkoznak.
Azokról a lengyel sajtóértesülésekről, amelyek szerint Ferenc pápa a menekültpolitikája miatt nem akar találkozni a magyar kormányfővel, Beer Miklós azt mondta:
lehet filozofálni, hogy mi, hol, miért hangzik el vagy nem hangzik el, de nem szabad feltétlenül politikai felhangot adni ennek a látogatásnak. Kifejezetten azt mondja a pápa, hogy erre a kongresszusra eljön, mert fontosnak tartja egyházi, vallási szempontból. Elégedjünk meg ezzel.”
Ferenc pápa állítólag azért nem akar találkozni Orbánnal, mert nem tetszik neki a menekültpolitikája
A többek között futballmérkőzések és a Városligetben zajló építkezések biztosításáról ismert Tóth Csabát hétfő hajnalban őrizetbe vették lapunk értesülése szerint. Tóth neve a Borkai-ügyben is felbukkant.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.