Több mint háromszáz áldozata volt a norvég szexuális bűnözőnek
Fiúk és fiatal férfiak ellen követett el szexuális bűncselekményeket Norvégia történetének legtöbb áldozatot követelő szexuális bűnözője. Most emeltek vádat a 26 éves vádlott ellen.
Fiúk és fiatal férfiak ellen követett el szexuális bűncselekményeket Norvégia történetének legtöbb áldozatot követelő szexuális bűnözője. Most emeltek vádat a 26 éves vádlott ellen.
hvg.hu
A finn miniszterelnök Juha Sipila szerint az oroszok blokkolták a GPS-jelet az ország északi részén, épp akkor, amikor a NATO hadgyakorlatot tartott. A problémát a polgári légiközlekedésben is észlelték.
hvg.hu
Elkezdődött az elmúlt harminc év legnagyobb NATO-hadgyakorlata, amelyen a 29 tagország mellett részt vesz Svédország és Finnország is. Összesen 50 ezer katona 10 ezer járművel gyakorolja egymás kölcsönös megvédését. A magyar honvédség a hvg.hu kérdését figyelmen kívül hagyva titkolta, milyen erőkkel vesz részt az eseményen. A csapaterő ugyanis önmagában üzenetnek mondható.
G. M.
Zavart érezni az erőben. Orbán Viktor határozottan elmondta táborának: Ukrajna orosz meggyengítésétől nem kell félnetek. A honvédelmi tárca viszont úgy érzi, a NATO keretein belül jó lesz részt venni olyan hadgyakorlatokon, amely szerintük az orosz fenyegetés elleni felkészülést jelenti. A tisztánlátás esélyét rontja, hogy a hvg.hu-val csak a NATO kommunikál, a magyar honvédelmi tárca nem.
G. M.
Nemcsak a megszálló német katonákkal viszonyt folytató nőket, de a gyerekeiket is meghurcolták a második világháború után Norvégiában.
hvg.hu
Nem teljesítette a második negyedévben a hozamvárakozásokat a világ legnagyobb szuverén alapja, a norvég Állami Nyugdíjalap. Jó hír viszont, hogy az olajárak emelkedésének köszönhetően Oslo már nem csapolja meg a felhalmozott vagyont.
A férfi a gyanú szerint az európai parlamenti együttműködés erősítését célzó egyik konferencián kémkedett.
MTI
A 400 forint körüli jelenlegi árral hazánk a mezőny viszonylag olcsóbb első harmadába tartozik.
hvg.hu
Övé volt a világ legkúlabb állása, most a felesége jön.
hvg.hu
Svein Ingvald Opdal megunta, hogy hetente 11 ezer ember lát be a kertjébe a turistahajókról. Tiltakozásul meztelenre vetkőzött.
hvg.hu
Kísérleti jelleggel próbálnák ki az ingyenes, orvosilag ellenőrzött herointerápiát.
MTI
A két férfit a Spitzbergákra érkező turisták védelmére vezényelték ki, mivel a szigeteken mintegy 3000 jegesmedve él.
hvg.hu
A budapesti rendőrök 18 gyűrűt és két pár fülbevalót foglaltak le, a Norvégiában zsákmányolt ékszerek nagy része előkerült. A rablót még kint elkapták.
hvg.hu
A magyar csapat nyolcadik lett, és ezzel bejutott a 2019-es lyoni világdöntőbe.
MTI
Harry herceg ma az elvált amerikai színésznőt, Meghan Markle-t vezeti oltár elé, de bátyja, Vilmos felesége, Katalin is polgári származású, és ez, bár nem régóta, sok más európai királyai háznál sem ritkaság.
HVG
Az oslói kormány korlátozni akarja az Airbnb és más hasonló lakáskiadó szolgáltatások használatát.
unknown
Lemondott tisztségéről Sylvi Listhaug norvég belügyminiszter, miután egy nyilatkozatában azzal vádolta az ellenzéki szociáldemokratákat, hogy számukra fontosabb egy-egy terrorista jogainak szavatolása, mint a skandináv ország nemzetbiztonságának a megőrzése.
Egyetlen ország sem szerzett még annyi érmet egy téli olimpián, mint Norvégia Phjongcshangban. A siker mögött elsősorban az áll, hogy komolyan veszik a tömegsportot, s nem kihasználatlan stadionokba öntik a pénzt.
A számítások szerint negyven százalékkal lehetne csökkenteni a szállítási időt és húsz százalékkal az üzemanyag-felhasználást a Barents-tenger és a Balti-tenger közötti vasúti összeköttetéssel.
MTI