TGM: Ezt már nem!
Fölszólítjuk a kulturális (meg egyéb) állami intézmények munkatársait: tanúsítsanak polgári engedetlenséget, amelyet utólag igazolni fog az alkotmányos helyzet visszaállítása.
Fölszólítjuk a kulturális (meg egyéb) állami intézmények munkatársait: tanúsítsanak polgári engedetlenséget, amelyet utólag igazolni fog az alkotmányos helyzet visszaállítása.
A Heti Válasz megszűnésével eltűnt a nyomtatott sajtó a konzervatív jobboldalon, ahol megengedhető volt a kritikai hang is. De kinek a felelőssége mindez? Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
Épp egy évvel ezelőtt zárták be a Népszabadságot. Mára nincs olyan szegmense a nyilvánosságnak, ahol ne lenne érzékelhető a kormányzati túlsúly. És senki nem tudja megmondani, hol a folyamat vége.
Az MVM Paks II. Zrt. közel 1 milliárd forintot szánt a két új atomerőmű blokk építésének kommunikációjára, illetve társadalmi elfogadottságának monitoringozására.
Az adótörvényekben eldugtak egy mondatot, amely szerint hiába közérdekű adat a tao-támogatások összege, az adótitoknak minősül.
A Magyar Idők a jogerős végzés ellenére nem igazított helyre, ment a százezres bírság.
A szervezők szerint az elmúlt hetekben a kormány szisztematikusan leépítette a magyar szabadság megmaradt intézményeit. Elégedetlen jobboldaliakat, liberálisokat, konzervatívokat várnak a jövő vasárnapi tüntetésre.
A Nógrád megyei ifjúfideszesek sajtótájékoztatóját látva érthető, miért kerülik a kormánypárti körök a valódi újságírókkal való találkozást.
"Lehet, hogy valaki csak azt a két másodpercet látja a napomból, amikor utálatos, rosszkedvű vagyok, ilyenkor persze az a kép alakul ki rólam, hogy bunkó vagyok – de ezt el kell fogadnom" – mondta Hosszú Katinka, aki debreceni ob-s szerepléséről, és arról is beszélt, elmenekülne-e Magyarországról.
Bár a rendőrség még nem találta meg a tavaly év végi interjúhekkelés felelősét, öt embert lapátra tettek a kiadónál. Mégis maradt még, aki tréfálkozni próbál. Ezúttal a digitális előfizetők csodálkozhattak.
A közösségi média különböző oldalaira egyszerű publikálást lehetővé tevő Buffer a teljes átláthatóság jegyében működik. A dolgozói fizetéseken kívül nyilvánosak többek között a cég bevételei, költségei és árazási modelljei, a csapat összetétele, az alkalmazottak által olvasott könyvek listája – és mindezek az adatok ráadásul a cég honlapján valós időben is elérhetők.
A Kövér Lászlót kiakasztó videók öt készítőjének ugyan nem, de kollégáiknak ismét megengedik, hogy a Parlamentből tudósítsanak.