A német koalíció próbája volt az alapnyugdíj
A berlini nagykoalíció pártjainak munkáját vezetőváltások, belső ellentétek, önjelölt megváltók és megoldásra váró kérdések kísérik. Bár az utóbbiakból egyet most talán sikerült rendezni.
A berlini nagykoalíció pártjainak munkáját vezetőváltások, belső ellentétek, önjelölt megváltók és megoldásra váró kérdések kísérik. Bár az utóbbiakból egyet most talán sikerült rendezni.
Egy év alatt 16,54 euróval emelkedett a rendszeres nyugdíjfolyósítás átlagértéke Szlovákiában.
Évekkel ezelőtt a kormányoknak valahogy mindig pont a választások előtt ugrott be a nyugdíjemelés, illetve a13. havi juttatás ötlete. Az idők azonban változnak, és így az erősen kampánymintázatú húzások is, így ma már ott tartunk, hogy a hosszú távú elköteleződés helyett elég egy 9 ezer forintos rezsiutalvány is.
Viszont néhányan a milliós nyugdíjuk mellé egy fizetésnyi kiegészítést kapnak majd.
Július végén Romániában 1189 lej (83 230 forint) volt az átlagnyugdíj.
A pénzügyminiszter ismerteti a jövő évi költségvetés fő irányait.
Már a kérdéseket is beadták a választási bizottsághoz.
Ehhez az kell, hogy az infláció éves mértéke magasabb legyen 2,7 százaléknál. Az MNB szerint magasabb lesz.
Éves szinten 42 ezer forinttal, ami havi szinten 3500 forintos emelést jelent.
Szerda késő este a Magyar Közlönyben közzétették, amit már tudni lehetett: 2,7 százalékkal nőnek januártól a nyugdíjak.
Az öregségi nyugdíj mellett több más támogatás növelésének terve is a kormány elé került.
3500 forint plusz egy átlagnyugdíjasnak, az inflációhoz rögzítve.
Most egy összegben 70 forinttal kapott többet a szatymazi nyugdíjas, az emelésről kapott levélben az áll, hogy visszamenőlegesen havonta öt forinttal emelték a járandóságát.