Hatméteres gejzírt fakasztott egy autós Pécsen
Ez már a negyedik tűzcsap volt, amit idén tönkretettek a városban.
Ez már a negyedik tűzcsap volt, amit idén tönkretettek a városban.
A szomszédos Shedd Aquarium lakói a világ legnagyobb T-Rexét is láthatták.
Agnes Pannier-Runachernek végül sikerült beszereznie egy védőeszközt.
Úgy tűnik, nem számított társaságra.
A nemzet sebét a nemzet tapaszaival gyógyították a párt hídemberei.
Könnyű lelkesedni egy-egy jó filmért, jóval nehezebb szándékosan jó unalmasan összefoglalni, miről is szól a hőn imádott mozi. Egy filmrendező, Romina, most erre kérte ismerőseit, s már meg is születtek az első „pályaművek”.
Különleges képet készített két zebráról egy indiai fotós, Sarosh Lodi. A képpel csak egy baj van, hatalmas vita tört ki arról, hogy a baloldalon, vagy a jobboldalon lévő állat feje látszik-e a képen. Ön szerint?
Rekordáron kelt el egy több mint harmincéves Super Mario-játék egy amerikai árverésen.
A nyilvánosság előtt először viselt maszkot Donald Trump amerikai elnök.
Jelen pillanatban a tavon másodfokú viharjelzés van érvényben.
Kosárlabdáznak, fürdőznek, jól érzik magukat a Magyar Nemzeti Cirkusz elefántjai.
Videoklip készült Iggy Pop 1977-es Passenger című dalához, amely a „punk keresztapjának” talán legismertebb és legkedveltebb száma.
A klip vadonatúj, a dal viszont, amire készült, 1972-es.