Megszavazták: tovább államosítják a közoktatást
A szavazást egyszer elhalasztották, a jogszabályt egyetlen helyen átírták, most átment. Nehéz helyzetbe kerülhetnek az alternatív iskolák mostantól.
A szavazást egyszer elhalasztották, a jogszabályt egyetlen helyen átírták, most átment. Nehéz helyzetbe kerülhetnek az alternatív iskolák mostantól.
hvg.hu
És a kerettantervek is elkészülnek lassan. A Nemzeti alaptantervből (NAT) húztak 200 oldalt.
hvg.hu
A tervek szerint pénteken dönt a Parlament a magántanuló státusz eltörléséről, a szülők egy része saját történetük megosztásával tiltakozik a döntés ellen.
hvg.hu
A tanév elején mutattuk be azt a Szendrőládon akkor beindult programot, amelynek keretében mintegy 50 hátrányos helyzetű gyereknek tanítanak programozási alapismereteket. A tanév végén, évzáró beszélgetésen gyűjtöttük össze a tapasztalatokat.
De úgy tűnik, nem tettek le a szöveges értékelés eltörléséről.
Pálinkás József sokáig közel volt a tűzhöz, de most már örül, hogy nem kell megégetnie magát, például a CEU és az Akadémia elleni háborúban. A volt miniszter, MTA-elnök, innovációs hivatali elnöknek nem tetszik, ami az országban zajlik, értelmiségiként, civilként aktívan politizál.
Frontálisan nem meri megtámadni a kormány a szabad iskolaválasztás rendszerét, de szisztematikusan szűkítené a lehetőségeket.
Vannak bizonyos körök, akik támadják a magyar oktatási kormányzat teljesítményét, pedig az nagyon is rendben van – nagyjából ez olvasható ki az Emmi parlamenti államtitkárának a pártlapban adott interjújából. Észre sem veszi, hogy érveivel saját magát cáfolja. Vélemény.
Ijesztően hangzik az alternatív iskolákra nézve a köznevelési törvény módosításához benyújtott újabb passzus, de szakértők szerint a jogszabály annyira zavarosra sikeredett, hogy még nincs minden veszve. A változtatások okait sem értik: eddig is kaphattak osztályzatot a diákok, eddig is a NAT-hoz igazodtak a tanterveik, és biztosított volt az átjárhatóság. Update: elhalasztják a módosítóról szóló keddi szavazást.
A tanév elején mutattuk be azt a Szendrőládon akkor beindult programot, amelynek keretében mintegy 50 hátrányos helyzetű gyereknek tanítanak programozási alapismereteket. A tanév végén, évzáró beszélgetésen gyűjtöttük össze a tapasztalatokat.
Az aláírók között ott van többek között Bacsó Béla, Heller Ágnes, Ludassy Mária és Mérő László is.
hvg.hu
Hatjegyű számokat szoroz össze, köbgyököt von fejben, és csak 11 éves. A szegedi Szin Jázmin a Kis Zseni Mentális Aritmetikai Iskolába jár, és nemzetközi versenyeken ér el kiváló helyezéseket. Megpróbáltunk utánajárni, hogy csinálja, és bekukkantottunk az intézménybe is. Kiderült, nem csak zseniké a Kis Zseni, és megtanultuk a szorobán alapjait is.
A legalacsonyabb pontszámokat az észak-alföldi és az észak-magyarországi régiókban érték el a diákok tavaly.
hvg.hu
Rossz hír: semmit nem javul évek óta a magyar diákok szövegértési és matematikai készségszintje. Jó hír: nem is romlik. Továbbra is elkeserítő teljesítményt mutatnak a szakiskolás (NER-szómágiával: szakközépiskolás) diákok is.
hvg.hu
Ha a parlament elfogadja a kormány tervezetét, visszahozna egy annak idején Hoffmann Rózsa által szorgalmazott, szakmailag dilettáns és a gyerekek érdekeit semmibe vevő szabályozást.
hvg.hu
Theresa May ezzel is modernizáló politikához kötné utódját.
hvg.hu
A kormány által benyújtott köznevelési törvény módosítás-tervezet megszüntetné a magántanulói státuszt. De van egy másik módja is az iskolán kívüli tanulásnak és azt nem is bolygatnák.
BI
Évzárón lelkesedett a tárca helyettes államtitkára.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A közoktatásból kimenekített, illetve a közoktatásból kipenderített gyerekek az érintettjei annak a tervezetnek, amivel a kormány megszüntetné a magántanulói jogviszonyt. A törvénytervezetben van valami kiskapu, de az egyelőre nagyon ködös: egy meg nem nevezett hivatal dönt majd értelmezhetetlen kritériumok alapján sok ezer diák jövőjéről.