Megint az ELTE vezeti a HVG egyetemi rangsorát

A hallgatói és az oktatói kiválósági rangsorban is első lett az ELTE.

  • hvg.hu hvg.hu
Megint az ELTE vezeti a HVG egyetemi rangsorát

Idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem a HVG 2020-as felsőoktatási rangsorát - írja az Eduline.

Az ELTE-t a Szegedi Tudományegyetem és - javítva a tavalyi eredményén - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követi a listán. A negyedik helyet idén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szerezte meg, az intézmény egy év alatt három helyet is javított.

A Semmelweis Egyetem kettőt rontva a 2020-as listán a Debreceni Egyetemmel osztozik az ötödik helyen, míg a hetedik helyen a Pécsi Tudományegyetem áll, a nyolcadik pedig a Budapesti Corvinus Egyetem lett. A kilencedik helyet a Pannon Egyetem foglalja el, a tizedik helyre idén hol versenyben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet és a Károli Gáspár Református Egyetemet sorolták.

A HVG Diploma 2020 rangsort keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt, a kiadótól.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.