szerző:
Serdült Viktória
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Híreket szinte alig olvasnak, mégis napi több órát töltenek az internet előtt a magyar fiatalok, miközben szinte senki nem figyelmezteti őket, hogy nem kell mindent elhinni, amit a közösségi médiában látnak. Egy új tanulmány szerint a tanárok többsége tisztában van a veszélyekkel, és szívesen el is beszélget róla a diákjaival, de a jelenlegi oktatási rendszerben se idejük, se energiájuk nincs többre. Sok pedagógus pedig nem tudja, merjen-e politikai hírekről beszélni az iskolákban.

„Először a címet olvasom el, aztán hogyha érdekel, akkor megnyitom, átpörgetem, és ha valami megfog, akkor olvasom végig.”

„Nekem édesapám, aki sokkal több hírt olvas minden nap, tőle szoktam hallani a legtöbbet, mert én nem olvasok. Csak ülünk valahol, beszélgetünk, szóba kerülnek ezek tőle, én meg meghallgatom jó fiúként.”

Ha csak a fenti két idézetet olvassuk, nincs abban semmi meglepő, hogy a legtöbb kutatás szerint komoly probléma van a magyar fiatalok tudatos hírfogyasztásával. A 18-25 év közötti korosztály átlagosan napi több órát tölt a képernyő előtt (ez nem a televíziót, hanem a mobilt jelenti), közéleti és politikai tartalommal mégis csak a közösségi oldalakon, személyes posztok közé rejtve találkozik. Célzottan híreket keresni nem szoktak, hírportálokat csak a legritkább esetben olvasnak, a politikai pedig nem érdekli őket.

A gyakorlatlan médiafogyasztásnak ráadásul van még egy árnyoldala, amiről mostanában ugyan sok szó esik, megoldás viszont még nem született rá: az álhírek terjedése. A Political Capital és a Social Development Institute – a Heinrich Böll Alapítvánnyal együttműködésben – éppen azért vágott bele egy nagyszabású kutatásba, hogy ezen változtasson. Nemcsak diákokat, hanem tanárokat is kérdeztek arról, mi a véleményük az álhírekről, milyen gyakran találkoznak velük, és ami a legfontosabb: elhiszik-e őket. (A két fenti idézetet is a tanulmányból választottuk, amit teljes terjedelmében itt tud elolvasni.)

©

Mielőtt bárki azt kérdezné, miért fontos az álhírek felismerésére oktatni egy generációt, amely még az interneten sem olvas újságokat, egy dolgot kiemelnénk: álhírek nemcsak a politikában léteznek. Lehet, hogy egy mai 18 éveshez nem jut el, hogy a magyar kormányfő szerint Soros György személyesen próbálta megakadályozni Várhelyi Olivér kinevezését, vagy hogy Georg Spöttle migránskaravánokkal riogat a köztelevízióban, olyan posztokkal viszont biztosan találkoztak már, hogy a citromlé gyógyítja a rákot, vagy a védőoltások autizmust okoznak. Márpedig míg az előbbieknek „csak” társadalmi hatásuk van, az utóbbiak konkrétan halálosak is lehetnek.

Arra, hogy milyen fontos problémáról van szó, Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója a tanulmányt bemutató kerekasztal-beszélgetésen egy példával is illusztrálta: a középiskolások 96 százaléka nem tudja, mi a különbség, ha egy olajvállalat képviselője beszél a zöldenergiáról, vagy egy szakértő.

„Nem tudják elkülöníteni a fizetett cikkeket sem a valódi hírektől” – tette hozzá.

Ha influenszer mondja, biztos úgy van

A kérdőívet összesen 210 pedagógus töltötte ki több budapesti és vidéki iskolában, később 15 mélyinterjúra is sor került, és természetesen diákokat is megkérdeztek. A legnagyobb ellentmondás már a tanulmány elején megmutatkozott: miközben a pedagógusok nagy része hetente vagy gyakrabban találkozik álhírekkel, alig akadt olyan iskola, ahol szervezetten foglalkoztak volna a problémával. Gondot jelenthet az is, hogy a fiatalok többsége olyan közösségi oldalakat használ, amiről a tanárok nem is tudják, hogy micsoda.

Azzal persze ők is tisztában vannak, hogy a Facebook egyre kevésbé jelentős hírforrás a fiatalok számára; a generáció fő információforrása az Instagram, a Youtube, a Snapchat és más hasonló online közösségi alkalmazások. Sok fiatal tájékozódik influenszerektől és online mémoldalakról. Mivel viszont ezeket a tanárok nem ismerik, így elég nehéz a veszélyekre figyelmeztetni a diákjaikat. Sokszor a tanárok saját önkritikája is hiányzik. A mélyinterjúkon többen is arról számoltak be, hogy beazonosították a számukra megbízható hírforrásokat, amikor viszont olyan hírrel találkoznak, amiről első ránézésre nem tudják eldönteni, igaz-e, inkább nem foglalkoznak vele és nem néznek utána.

©

És hogy mik azok az álhírek, amikkel a diákok a legtöbbet találkoznak? Ha nem is közéleti témák, attól még ugyanolyan veszélyesek: összeesküvés-elméletek, ellenségképző tartalmak, egészségügyi és étrendkiegészítőkkel kapcsolatos hírek mindig felbukkannak a hírfolyamban, de a bulváros, celebekkel kapcsolatos hírekre a legfogékonyabbak.

A kerekasztalbeszélgetésen Kiss László, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium történelemtanára egy példát is felhozott:

a diákjait sokkal jobban érdekelte, hogy Justin Bieber tényleg keresztbe eszi-e a burritót, mint az, hogy migránsok, vagy futballszurkolók rongáltak meg egy autót egy focimeccs után.

Ironikus, hogy miközben a megkérdezett tanárok úgy gondolják, hogy az álhírek inkább a diákokra veszélyesek, a mélyinterjúk azt mutatták, hogy a digitális készségek és ismeretek hiánya miatt sokszor a pedagógusok sem tudják, hol érdemes rákeresni egy-egy információra, és gyakran ők maguk is terjesztenek álhíreket.

Csak semmi politika, tanárok vagyunk

Az álhírek elleni védekezést megnehezíti az is, hogy a legtöbben szeretik másokra kenni a felelősséget. Ha azt kérdezzük, ki terjeszt álhíreket a neten, mindig másokra mutogatunk, magunkról pedig elképzelni se tudjuk, hogy képesek lennénk megosztani valamit, ami nem igaz. Aztán ha néhány hét múlva megnézzük a Facebook-falunkat, néha magunk is meglepődünk, minek nem néztünk utána.

Jó példa volt erre az a magyar interneten is taroló videó, amin muszlimok állítólag a párizsi Notre-Dame leégését ünnepelték. Hiába derült ki róla később, hogy egy szó sem volt belőle igaz, szinte alig akadt olyan ember, aki valamilyen internetes fórumon ne találkozott volna vele.

Azoknak a tanároknak, akik erről szerettek volna beszélni a diákjaikkal, nem volt könnyű dolguk. A felmérést kitöltőknek ugyanis mindössze hét százaléka számolt be arról, hogy az iskolájában már volt szervezett foglalkozás a témában. Eseti jelleggel előfordul, hogy civil szervezeteket, szakértőket hívnak meg a suliba, de sokkal gyakoribb, hogy a pedagógus személyesen beszélget a diákjaival álhírekről. Még érdekesebb, hogy ezeket a beszélgetéseket nagy arányban nem a tanárok, hanem a diákok kezdeményezik. Azaz egyáltalán nem igaz, hogy a középiskolásoknak ne lenne igényük arra, hogy megvitassák az álhíreket, csak lehetőség akad kevés. Ennek nem csak a tanárok „felkészületlensége” az oka, sokan említették, hogy se kapacitásuk, se idejük nincs.

©

Többen említették az iskola vezetőségének elzárkózását is. Mivel a köznevelési törvény tiltja, hogy iskolákban pártpolitikai tevékenységet végezzenek,

a tanárok nem mindig merik felvállalni, hogy közéleti hírek valóságtartalmát elemezzék.

Az egyébként a diákokkal készített fókuszcsoportos interjúkból is kiderült, hogy a politikai témákat a fiatalok is kerülik, mert szerintük felesleges konfliktusokat szül. Ennek egyenes következménye, hogy tapasztalataik se nagyon vannak ilyen vitákban.

„Én társaságban nem szeretem felhozni a politikát, mert mindig megosztó a vélemény, és teljesen felesleges így vitatkozni róla” – mondta egyikük.

Ha viszont van olyan téma, ami eléri az ő ingerküszöbjüket is, azon már szívesen viccelődnek. Ilyen volt például, amikor Donald Trump amerikai elnök meg akarta venni Grönlandot. Azzal pedig a fiatalok is tisztában vannak, hogy az álhírek egy része nem is politikai jellegű, hanem célja az egyszerű kattintás- és lájkvadászat.

A fókuszcsoportos kutatásból az is kiderült, hogy nincs még minden veszve: amikor a diákoknak álhíreket kellett azonosítaniuk, nemcsak kifejezetten élvezték a feladatot, hanem jól is működött a radarjuk: sokan rátaláltak az abszolút álhírekre, bár ellenőrzésre főleg a Google-t használták, ami újabb problémákat vet fel.

©

Oktassák, csak ne így

A kutatásban megkérdezett tanárok abban mindannyian egyetértettek, hogy szükség lenne készségfejlesztésre a témában, ez azonban szerintük nemcsak az iskola, hanem a szülők felelőssége is. Nem zárkóznak el az oktatástól a fiatalok sem, sőt kifejezetten jó ötletnek tartják, de mindannyian leszögezték, hogy ennek nagyon más formában kellene zajlania, mint egy hagyományos iskolai órának.

A tanulmány készítői ezért nemcsak a problémára koncentráltak, hanem igyekeztek néhány javaslatot is tenni, hogyan lehetne segíteni az álhírek elleni harcot az iskolában. Ezek egyike, hogy az álhírek elleni képzésnek már a tanárképzésben is meg kell jelennie, és a pedagógusokat később is rendszeres továbbképzésre kell küldeni.

A médiaértéssel és álhírekkel kapcsolatos oktatásnak a tanterv szerves, kötelező részévé kell válnia, azt minél korábban meg kell kezdeni. Nagy szükség van civilek, szakértők bevonására is, akik nagy terhet vehetnek le az amúgy is túlterhelt tanárok válláról.

©

Szükség van még ezen kívül

  • interaktív módszerekre az unalmas és idejétmúlt frontális oktatás helyett
  • tanároknak nélkülözhetetlen segédanyagokra
  • diákokat érintő témák bevonására (ilyenek például a hírességekről szóló álhírek)
  • szülők képzésére
  • jogszabályi tudatosításra, hogy tudják a tanárok, miről beszélhetnek
  • a tanárok érzékenyítésére és készségfejlesztésére
  • valamint további kutatásokra és utánkövetésre.

Ez azonban semmit sem ér, ha a tanárok nem változtatnak a jelenlegi szemléletükön. Kiss László szerint ugyanis az álhírekről szóló vitához elengedhetetlen, hogy a pedagógusok a diákok véleményét is meghallgassák. Ezzel viszont van egy nagy probléma:

„Néha bizony fel kell vállalni, hogy a diák olyat mond, ami a tanárnak nem teszik.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HVG360 hvg360

Hogyan ismerjük fel az álhíreket?

Sokan tájékozódnak a közösségi oldalakról, de nem minden hírről tudhatjuk biztosan, hogy igaz-e. A Deutsche Welle megmutatja, hogyan ismerjük fel a különbséget a tényleg fontos információk és az álhírek között.

Marabu Féknyúz: Mihez kezdünk az űrben?

Marabu Féknyúz: Mihez kezdünk az űrben?

Epilepsziás rohama közben marcangolták szét kutyái a nádasdladányi fodrásznőt

Epilepsziás rohama közben marcangolták szét kutyái a nádasdladányi fodrásznőt

A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák

A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák

Egy módszer, amely megálljt parancsolna a politikusok hazudozásának

Egy módszer, amely megálljt parancsolna a politikusok hazudozásának

Orbán 20 éve a korrupcióról: Elszomorító, hogy olyan ügyekben sem indultak vizsgálatok, amikben kellett volna

Orbán 20 éve a korrupcióról: Elszomorító, hogy olyan ügyekben sem indultak vizsgálatok, amikben kellett volna

Havi egyszer kellene csak beszedni az új fogamzásgátló tablettát

Havi egyszer kellene csak beszedni az új fogamzásgátló tablettát