Az ezredforduló óta háromévente rendezik meg a PISA nevű nemzetközi tanulói teljesítménymérést. A 2018-as eredményeket a napokban hozták nyilvánosságra, mint írtuk, ez továbbra is rendkívül kedvezőtlen képet mutat a magyar 15 évesek matematikai, természettudományos és olvasás-szövegértési teljesítményéről.

Noha néhány (hibahatáron belüli) ponttal javultak az eredmények, azok nem érik el a 2009 és az előtti magyar értékeket, és továbbra is a nemzetközi átlag alatt vannak. Nagyjából ez azt jelenti, hogy a magyar oktatás stabilan tartja az alacsony színvonalat. „Regionális összehasonlításban még szomorúbb a kép, mert kiderül, hogy Szlovákiával együtt megrekedtünk félúton egy közép-európai és egy balkáni teljesítményszint között. Tartósan leszakadtunk a régiós országoktól. A jó hír az, hogy még nem értük el azt a mélységet, amit Szerbia, Montenegró vagy Bulgária” – mondta Radó Péter oktatáskutató, aki bővebben itt fejti ki, mi lehet a tartós eredménytelenség mögött.

Sok tanulás: nem biztos, hogy jó teljesítmény

Lehet, hogy keveset tanulnak a gyerekek, és ezért nem teljesítenek jól? A PISA-jelentésből az is kiderült, hogy nem feltétlenül.

Pisa

Olvasás-szövegértésben például a Kína nagyvárosaiból álló csoport, valamint Szingapúr és a szintén Kínához tartozó Makaó végzett a dobogón, Hongkong lett a negyedik, őket Észtország, Kanada, Finnország, Írország, Korea és Lengyelország követi.

A jelentésben van egy ábra, ami azt mutatja, hogy hol, mennyi időt töltenek tanulással a gyerekek. És az látszik, hogy a TOP10-be bekerült országok tanulói közül vannak olyanok, ahol valóan rengeteg időt fordítanak a tanulásra, és van olyan is, ahol kifejezetten keveset.

A listát vezető távol-keleti országok nem csak a teljesítménylistát vezetik, hanem a tanulással töltött időtartamokét is. A mostani PISA-n abszolút nyertes kínai nagyvárosokban élő diákoktól csak az Egyesült Arab Emírségekben sínylődnek többet a tanulással a gyerekek. Már ez is mutatja, hogy pusztán a tanulási idő semmit nem jelent, hisz míg a kínai városok taroltak, az Emírségek diákjai mélyen az átlag alatti pontszámot produkáltak. Szingapúrban szintén extrém sok órát tanulnak a diákok, és ott meg is van az eredménye.

De talán még érdekesebb a másik oldal. A felmérésben részt vevő 79 ország közül Finnországban fordítanak a legkevesebb időt – mindössze 36 órát hetente – tanulásra a gyerekek. És ennek ellenére 2000 óta mindig PISA-éllovas az ország. A többi TOP10-be került országban nagyjából az átlag (44 óra) körüli a tanulásra fordított idő.

A magyar gyerekek pedig átlagos tanulási idővel átlag alatti teljesítményt érnek el.

A jelentés szerint mindebből az következik, hogy nem feltétlenül a sok tanulás a jó eredmény titka, inkább a hatékony, korszerű tanulás.

Sok pénz: ez sem biztosíték a jó iskolára

Talán sokakat meglepő az az ábra is (igaz, korábban is voltak ilyen megállapítások), ami az egyes országok az oktatásra szánt költségvetési ráfordításait és annak a tanulói teljesítményekre gyakorolt hatásait vizsgálja.

Pisa

Az derül ugyanis ki ebből, hogy az oktatásra fordított anyagi források önmagukban nem garantálják a jó eredményeket. Van egy szint, ameddig van összefüggés az államok oktatási büdzséje és az iskolarendszerek teljesítménye között (e szint alatti ráfordítások biztosan alacsony színvonalú oktatást eredményeznek), de a fölött már nem hatnak az anyagi ráfordítások a tanulói teljesítményekre.

A legszélsőségesebb példa erre Katar, ami magasan a legtöbb pénzt öli az oktatásba, ám a tanulói teljesítmény-lista alsó harmadába tartozik. Luxemburg költ még nagyon sokat (az átlag több mint dupláját) az iskolákra, ehhez képest a nemzetközi átlagot sem érik el a diákjai.

A jelentés Észtország és Litvánia példáját emeli ki, mindkét ország nagyjából ugyanannyit fordít tanulónként az oktatásra, mégis előbbi kifejezetten jól teljesített a PISA 2018-on, utóbbi pedig átlagosan, köztük 40 pontnyi különbség van az olvasás-szövegértésben. (Hogy mitől jó az észt oktatás, arról itt írtunk bővebben.)

Itt is az a helyzet tehát, hogy a sok pénz mellett, ha nincs korszerű, hatékony oktatási rendszer, akkor nem lesz látványos eredménye a ráfordításoknak.

Magyarország jóval az OECD-átlag alatt finanszírozza az oktatást, ehhez képest a magyar teljesítmények kifejezetten jónak mondhatók. Azaz nemzetközi összehasonlításban ennyi pénzből még rosszabb tanulói teljesítmények lennének elvárhatók. Másképp fogalmazva: ilyen kevés pénzből szinte csodát művelnek a magyar pedagógusok, hogy csak a regionális versenytársainktól szakadtunk le, de nem süllyedtünk le a balkáni szintre.