Nyolcvanezer forintot kapnak a hétvégén is oltó orvosok
Meg is jelent az erről szóló rendelet.
Meg is jelent az erről szóló rendelet.
Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Közben csökken a súlyos betegek átlagéletkora.
Pár hónapja még elképzelhetetlen indokkal magyarázkodott a sofőr.
A veszélyeztetett férfi az elsők között regisztrált az oltásra.
Háziorvosa ajánlotta a köztársasági elnöknek.
A királynőt még az előző hónapban oltották be, most egy Zoom-beszélgetésben osztotta meg tapasztalatait a vakcináról.
A gyártó szerint kereskedelmi forgalomba nem került a vakcinájuk, elérhetetlen a magánszektor számára.
Erős az ellenérzés a kínai Sinopharm vakcinával szemben, amellyel a héten oltanak be több mint 200 ezer embert Magyarországon. Nincsenek például arra vonatkozó tömeges eredmények, hogy a 60 évesnél idősebbeknél mennyire hatásos, itthon mégis őket oltják vele. Mennyire biztonságos ez így számukra? Hogyan viselkedjen az, akit már beoltottak? Mennyire hiányzik az OGYÉI vizsgálat, illetve mire elég az NNK-é? Erről kérdeztük Falus András Széchenyi-díjas immunológust, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját.
A tagállami vezetők szerint már most meg kell kezdeni azt a munkát, amellyel megelőzhető, hogy az uniós egészségügy a jelenlegihez hasonló kihívásokkal szembesüljön egy újabb járvány esetén. A vakcinaútlevélről egyeztetnek tovább.
A harmadik hullám emelkedő szakaszában vagyunk, a járványügyi intézkedéseket pedig március 15-ig fenntartják.
Kétnapos videokonferencia keretében tartanak uniós csúcstalálkozót a tagállami állam- és kormányfők. Az első napon a járvánnyal kapcsolatos fejlemények lesznek napirenden, a másodikon pedig Európa biztonságáról és védelméről lesz szó.
Az elmúlt 24 órában 31 519 új esetet jelentettek, amire november óta nem volt példa.
Az önkormányzatok megismerhetik a vakcinát elutasítók nevét, személyi számát, címét és telefonszámát. Így akarják oltásra ösztönözni a lakosokat.
Csak az elmúlt tíz napban 3 millióan kaptak az oltóanyagból.
A víruskutató szerint eddig sem léteztünk koronavírus nélkül.
Praxisonként 55 idős embernek elegendő mennyiség érkezik a Sinopharm vakcinájából.
A szomszédban már február elején kinyithattak az iskolák, miután több tízezer oktatót beoltottak a vírus ellen.
A Süsüből idézett a miniszterelnök, majd oltás után referált, hogy kutya baja.
Hiába következett a sorban, inkább átadta másnak a lehetőséget.