A tüzet eloltották, de az indulatok még parázslanak Budaörsön
A helyiek egy része zúgolódik, a polgármester felelősségét emlegeti a pénteki erdőtűz kapcsán.
A helyiek egy része zúgolódik, a polgármester felelősségét emlegeti a pénteki erdőtűz kapcsán.
Józsefváros polgármestere türelmet kér a lakáskiadóktól.
A városvezetők felszólítják a kormányt, hogy vonja vissza az eddigi megszorító intézkedéseket.
A kormány gyorsan meggondolta magát, mégsem köti gúzsba a polgármesterek kezét a veszélyhelyzet alatt. A módosító javaslat is megérkezett.
Gulyás Gergely miniszter bejelentette, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától.
Beültetnék föléjük a védelmi bizottságokat.
Csorbai Ferenc múlt héten azt mondta, a városban gócpont alakulhat ki, miután olyan embernél mutatták ki a vírust, aki több, mint 100 emberrel találkozhatott. Csorbait cáfolta az országos tisztifőorvos, valaki pedig feljelentette álhírterjesztés miatt.
A gödi polgármester újabb intézkedésekről tájékoztatott.
Varsányban megalakult a Nógrádi Polgármester Asszonyok Közössége, hogy rendszeres találkozókon beszéljenek meg témákat, amelyek foglalkoztatják őket. Legelső meetingjük alkalmával egy divattanácsadó véleményét kérték ki.
Ha nem így tesz, Budai Lászlót a bíróság fosztotta volna meg a hivatalától.
Babák Mihály elismerte, hogy "nagyon ostoba volt" a részéről a mikrofon bekapásával viccelődnie.
Nagyon tetszett a fideszes Babák Mihálynak a saját poénja.
"Ez a népfelség elvének megsértése" – reagált a történtekre a Fidesz-KDNP-s Balogh László.
Az Országos Taxis Szövetség szerint sem a lakók, sem a turizmus érdekét nem szolgálná, ha kitiltanák a fuvarokat a bulinegyedből.
A turistákat a fű érdekli, a helyieket pedig az, hogy ne legyen annyi betépett idegen a városban. Nehéz feladat előtt a polgármester.
Agnès Buzyn francia egészségügyi miniszter lett az Emmanuel Macron pártjának új jelöltje a párizsi polgármesteri címre, miután szexbotrányba keveredett elődje lemondott.
Az ominózus mondat a több mint nyolcórás ülés Facebookon elérhető felvételén is hallatszik, és az is, hogy a polgármester ezután elnézést kért, és azt mondta: bekapcsolva maradt a mikrofonja, a megjegyzését saját magának szánta.
Fél év alatt 126-szor lépett be a hivatal számítógépén a személy- és lakcímnyilvántartásba.
Tüntetés lesz csütörtökön az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal előtt Niedermüller Péter kijelentése miatt – jelentette be Bayer Zsolt publicista a Hír TV Sajtóklub hétfői adásában. Azt is közölte, hogy ő lesz az egyik vezérszónok.
A polgármester szerint az eddig meghozott intézkedések nem elegendőek.