Felfüggesztette Göd momentumos polgármesterét az ellenzéki képviselő-testület
Megszavazták az erről szóló indítványt, amelyet közösen adott be a Fidesz, a DK, az LMP és a Jobbik.
Megszavazták az erről szóló indítványt, amelyet közösen adott be a Fidesz, a DK, az LMP és a Jobbik.
Borsodi László 10 évig irányította a települést. Nem indokolta meg, miért mondott le.
Cserdi tragikus körülmények között elhunyt polgármesterét több ezren kísérték utolsó útjára.
A leköszönő polgármester szerint ma már nem lehet olyan értékrend szerint végezni a munkáját, amiben hisz, és amit képviselt az elmúlt huszonkét évben.
A csütörtökön meghalt szöuli polgármestert a hírek szerint feljelentette a titkárnője szexuális zaklatás miatt. Pak Von Szun, mielőtt eltűnt, búcsúlevelet hagyott a lányának.
Eltűnt Pak Von Szun, Szöul polgármestere. Eltűnését a lánya jelentette, a városvezetőt 150 rendőr keresi, eddig eredménytelenül.
A hétfői ülésen hozott döntések egy részét is újratárgyalja a képviselő-testület.
A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a VII. kerület polgármesterével szemben indult nyomozást.
A távozó polgármester szerint óriási a feszültség Balatonszemesen, ő azonban nem akar harcolni, ezért inkább lemond. Szerinte egyesek csak le akarták őt járatni. Megpróbáltuk kideríteni, mi folyik a Balaton déli partján. Riport Balatonszemesről.
Józsefváros polgármestere már a második kormányközeli médium ellen nyert pert ugyanazon kijelentés miatt.
Frakciót alakított két alpolgármester és két képviselő, amely aztán a fideszesekkel együtt szavazva megnyirbálta a momentumos polgármester jogköreit a 444.hu beszámolója szerint.
Szomorú Szilárd nem részletezte, hogy mi vezetett a lemondásához.
Lehetetlen feladatra vállalkozik egy városvezető, legyen bár ellenzéki vagy kormánypárti, ha meg szeretné mutatni, hogy lehet másképp is kormányozni, mint Orbán Viktor. Azért vannak biztató példák.
Szeptember elején jöhet egy POSZT-pótlék Pécsen, ha a koronavírus járvány is úgy akarja.
Dobos Lászlót az önkormányzat saját halottjának tekinti.
Nem tudni pontosan, mire kap 600 milliárd forint fejlesztési pénzt Debrecen a következő 10 évben, vagy, hogy egyáltalán kap-e, de Kósa Lajos, a város korábbi polgármestere egy klasszikust, magát Columbo felügyelőt is megemlítette a válaszában.
László Imre szerint a kormányhivatal megszegte hivatali kötelességét és visszaélést követett el.
Vehet belőlük, ha otthon felejtette a sajátját.
Január végén jelentette be a kerület, hogy közterület-használati engedélyhez köti az e-rollerek utcai tárolását. Most bekeményítenek.