#Rákosi Mátyás

"Ne feledkezzél el szegény magyarokról…"

Ma van Nagyboldogasszony napja. Hetven éve ekkor ért véget a Mindszenty József által meghirdetett Mária-év, amelynek zárására a kommunisták mindent megtettek, amit az elején még tagadtak. Ha egy ország kormányzói így járnak el, akkor számítani és figyelmeztetni kell arra, hogy a jövőben is megteszik, amit a jelenben tagadnak.










Összeér-e Rákosi bunkere Orbán alagútjával?

Alagút épül a Kossuth téren, mi pedig utánanéztünk, hogy korábbi vezetőink milyen föld alatti utakat vájtak ki maguknak. Rákosi bunkere nagyon közel húzódik majd a most megépítendő alagúthoz, és feltűnik a történetben Mohácsi bácsi is.


Éljen április 25., alaptörvényünk ünnepe!

Magyarországon utoljára 1990-ben volt alkotmányünnep, de a 2011-ben elfogadott alaptörvénnyel az Orbán-kormány most visszahozta azt – igaz, augusztus 20-a helyett április 25-re tette. A Rákosiék által erőltetett népünnepélyek és tűzijáték helyett egyelőre csak protokolleseményekkel ünnepelhetünk. De a koncepció és az üzenet hasonlít.



Kényszervágás - egy cenzúrasztori a kádárizmusból

A korai Kádár-rendszerben a nyugati filmek igencsak próbára tették a párt éberségét – ezt bizonyítja több, eddig ismeretlen dokumentum. Rákosi Mátyás a Szovjetunióból maga hívta fel a cenzorok figyelmét egy potenciálisan ártalmas nyugat-német kasszasikerre, ami beszivárgott egy balatoni filmfesztiválra.



Így bukott el az állami citromfelelős

A tanú című film narancsepizódja miatt az ötvenes évek agrártragédiája viccé vált, de a valóság – importra szorultunk gabonából, miközben éghajlatidegen növények fagytak el a földeken – nem volt ennyire vidám. A tudósok között akadt, aki nagy erőkkel gyomnövényt telepített. Viszont volt állami citromfelelős, és komoly posztnak számított a szubtrópusi gyümölcsfák országos klímafelelőse is.




Magyar találhatta ki a gyilkos málenkij robotot

Nagy valószínűséggel egy magyar közgazdász, Sztálin hű kiszolgálója találta ki a málenkij robotot. A szovjetek által keletre hurcolt több mint százezer ember közül talán minden harmadik is életét veszthette, a többiek pedig szörnyű szenvedéseket éltek át. Az „ötletadó” Varga Jenő neve alig ismert a magyar történelemben, pedig kulcsfontosságú pillanatokban avatkozott be a magyar politikába.



Hiába verték végig a falut, nem ismerték fel a tetteseket

Az ÁVH nem egyszerűen embertelen terrorgépezet volt, amely a saját vezetőit is letartóztatta, péppé verte, politikai ellenfeleit üldözte, megfigyelte és válogatott kínzásokkal próbálta megtörni. Fontos szerepe volt abban, hogy sakkban tartsa a lakosság le nem tartóztatott tömegeit is. Ehhez azonban szükség volt például Kádár János egyik parancsára is.