"Ne feledkezzél el szegény magyarokról…"
Ma van Nagyboldogasszony napja. Hetven éve ekkor ért véget a Mindszenty József által meghirdetett Mária-év, amelynek zárására a kommunisták mindent megtettek, amit az elején még tagadtak. Ha egy ország kormányzói így járnak el, akkor számítani és figyelmeztetni kell arra, hogy a jövőben is megteszik, amit a jelenben tagadnak.
Augusztus tizenötödikén ünneplik a katolikusok Nagyboldogasszony napját. Ekkor távozott a földi létből Mária is, meg az országát néki felajánló első magyar király is. Hetven évvel ezelőtt, 1948-ban Nagyboldogasszony napja kicsit más volt, mint a többi. Két hónappal korábban államosították az egyházi iskolákat. Öt hónappal korábban rendelték el, hogy Nagyboldogasszony napja (és néhány további katolikus ünnep) azon túl ne legyen munkaszüneti nap. Az a nap mégis munkaszüneti lett. Mert vasárnapra esett. Ezen a napon zárult le az 1947 Nagyboldogasszony napján elkezdődött Mária-év, melyet Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek hirdetett meg, s amely sok százezer hívőt mozgatott meg. (Aki nem ismerné, a cikk cime egy sor a katolikus magyarok Kölcsey Himnusza előtti egyik "néphimnuszából", a Boldogasszony Anyánkból.)
Ezen a napon ünnepelték a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom fennállásának kilencszázadik évfordulóját is. (Az a Szent István halála után épült templom, ahová Gellért püspököt is temették, persze már nem áll fönn, maradványai sincsenek meg, de azért annak a helynek a története mégis akkor kezdődött.) Áthozták a szintén 900 éves jubileumát ünneplő tabáni Szent Katalin-templomból Gellért püspök ereklyéit, melyeket a templom előtti Eskü (abban az évben Március 15-ére átkeresztelt) téren felállított tábori oltáron hódolásra kihelyeztek a teret betöltő hatalmas tömeg elé. Mindszenty József prédikált. Az öreg templom nevében beszélt, s felidézte kilenc évszázad emlékeit. Elérkezett a moszlimokhoz, akik nem menekültként, hanem hódítóként érkeztek ide egykoron: "De valamennyi közt az volt a legmeghatóbb élményem, amikor kettő és egynegyed századdal ennek előtte papjaim az emberi méltóság védelmére keltek a saját híveiknél. A török után maradtak itt török foglyok. 150 évi szenvedés után a török nem volt rokonszenves a magyar földön.
A plébánia területén is egyes keresztények keményen bántak a szerencsétlen foglyokkal. Papjaim védelmükre keltek; ők is Isten teremtményei, felebarátaink.
Ha fájt nekünk a magyar foglyok szenvedése, a keresztény magyarok legyenek emberségesek. Amit nem kívánsz magadnak, te se tedd azt soha másnak." (Új Ember, 1948. augusztus 29.)
A Mária-év folyamán a Szabad Nép több mint száz cikkben támadta a hercegprímást többek között a náci Németország, a fasiszták és a nyilasok barátjaként. Két héttel Nagyboldogasszony napja előtt például ezt írta a Szabad Nép:
"A dolgozó parasztok észhez kaptak, rájöttek, hogy most azok éltetik Titót, akik tegnapelőtt még 'Éljen Mindszenty'-vel köszöntek egymásnak az utcán."
A Mária-év kezdetén Tito még elvtárs volt, a végén már fasiszta.
Titót és Mindszentyt két dolog valóban összekötötte. Mindketten aktív és üldözött antifasiszták voltak, és mindketten a liberalizmus és a demokrácia esküdt ellenségei. Titóról ezt nyilván mindenki tudja, hiszen kommunista volt, és pártállami diktatúrát üzemeltetett a szomszédunkban haláláig. Ami pedig Mindszentyt illeti: "Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Pehm (Mindszenty) József a háború /ti. az első világháború – R.S./ előtt a hagyományos néppárti politika képviselője volt, amelynek legfontosabb elveit a politikai katolicizmus jelölte ki. Hitt a magyar állam és társadalom fennálló rendjében, amelyet – sok belső feszültsége és ellentmondása dacára is – csak nagyon óvatos reformokkal kívánt megváltoztatni. Kétségtelen, hogy e problémák és a reformok szükségességének felismerése kiemelte kortársai, a kereszténypárti politikusok és politizáló paptársai köréből. A társadalmi és szociális feszültségeket a magyar zsidóság tevékenységével magyarázta, amellyel szemben a numerus clausus elve alapján akarta pozíciókhoz juttatni és megerősíteni a keresztény társadalmat.
Antiszemita politikai programja nem vitte közelebb a nemzetiszocialista mozgalomhoz, de nem annak antidemokratikus jellege, hanem eltérő állam- és társadalomképe miatt. A vezérkultusz és az egyház közéleti szerepének korlátozása elfogadhatatlan tétel volt számára.
Hitt az egyház kulturális és nemzetnevelő szerepében, a katolikus-keresztény elvek szerinti életben. A vallásos hit határozta meg politikai nézeteit. Szerinte a politikának az a mindenkori feladata, hogy megteremtse azokat az eszközöket és lehetőségeket, amelyek a keresztény erkölcs keretei között megtartják – vagy ha eltévelyedett, visszavezetik oda – a társadalmat." Ez Paksy Zoltán történész egzakt leírása Mindszenty nézeteiről a Múltunk című folyóiratban. Idéz is vad antiszemita szövegeket a Mindszenty (illetve akkor még Pehm) József alapította Zalaegerszegi Újságból, amelyektől most megkíméljük az olvasót.
Mindszenty Józsefet Nagyboldogasszony 1948-as ünnepe után négy hónappal letartóztatták, megkínozták, majd hamis vádak alapján elítélték.
(Az alábbi videóban a korabeli Filmhíradó tudósítását láthatják a Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésről, amelyen a Mindszenty perbefogása miatt tiltakozókat bírálta a szónok, a kommunista pártlap, a Szabad Nép akkori főszerkesztője, a főideológus Révai József.)
Rákosi Mátyás 1948 augusztus huszadikán még nemcsak az új kenyér, hanem "első királyunk, Szent István" ünnepét is ünnepelte kecskeméti beszédében (bár ez a Filmhíradó-tudósításba nem fért bele).
Egy évvel később I. István már nem volt szent, és az ünnep sem volt az övé. 1948-ban a sajtó túlnyomó része már kommunista befolyás alatt állott, és ez a túlnyomó rész annak igazolását szolgálta, hogy a katolikus egyházi vezetők, testületek elleni támadások, az egyházi intézmények túlnyomó részének államosítása, avagy felszámolása egyáltalán nem irányul a vallás, a vallásszabadság, a hit, a hitgyakorlás és a hívő emberek ellen, és nem arra szolgál, hogy az embereket a hitüktől megfossza és materialista világnézetet kényszerítsen rájuk.
A Friss Újság 1948. június másodikán feltette a kérdést:
"Ki hiszi el vajon a vallásos kisemberek milliói közül, hogy vallásellenes az a demokrácia, amely napi 400 ezer forintot ad az egyházaknak, templomait harangokkal látja el, az iskolák államosítása után is biztosítja az iskolák falán a keresztet és a kötelező hitoktatást!
Ki hiszi el, hogy az államosított iskolákban veszély fenyegeti az evangéliumi szellemet, hiszen éppen az egyházi iskolákban oktatják hittanórákon a krisztusi tanítás helyett Mindszenty demokráciaellenes és politizáló körleveleit." Ugyanebben a lapban a felháborodás legmagasabb fokán ítélték el azokat az "aljas rágalmazókat", például Melva László katolikus hitoktatót, aki azt a "rémhírt" terjesztették, hogy meg akarják szüntetni a kötelező hitoktatást.
Fulmináns cikkek tömege kárhoztatta a katolikus egyház vezetését, amiért megtiltotta a szerzetes tanároknak, tanítóknak, óvónőknek, hogy tovább tanítsanak az államosított iskolákban.
Ugyanilyen szenvedéllyel óvta a sajtószabadságot a Szabad Nép 1948. augusztus 12-én "A lelkiismereti szabadság védelmében" című vezércikkében. A lap szerint Mindszenty József a sajtószabadság ellen intézett "minősíthetetlen támadást", amikor az egyházi törvénykönyvre hivatkozva kiközösítéssel fenyegette meg azokat a katolikus újságírókat, akik egyházuk vezetését támadták. "Mindszenty József közleménye a legmélyebben sérti a demokratikus jogokat, az igazság ügyét és a magyar nemzet történelmi hagyományait is, amelyekben a sajtószabadság gondolata mindig jelentős szerepet töltött be. /…/ Mindszenty József közleménye félreérthetetlenül olyan újságcikkekre vonatkozik, – többek között a Magyar Nemzet augusztus 1-i vezércikkére, – amelyek nem az egyház fejét támadják, hanem a fasiszta barbarizmus hívét." Pedig amit Mindszenty ekkor a magyar sajtószabadság ellen elkövetett, olyan, mintha a párt alapszabályára hivatkozva kizárással fenyegették volna Rákosi Mátyás pártjából azt a kommunista újságírót, aki (a Mindszentyhez hasonlóan antifasiszta) Rákosit a fasiszta barbarizmus hívének minősítette volna a sajtó nyilvánossága előtt.
1949-ben az egy évvel korábban terjesztett "aljas rémhíreknek" megfelelően megszüntették a kötelező hitoktatást az állami iskolákban.
„Az állam és az egyház elválasztásának követelése nem szocialista követelés. Ezt a legtöbb polgári demokrata országban már rég megvalósították."
Így magyarázta Rákosi Mátyás a kötelező hitoktatás eltörlését. És tárgyilag igaza volt. Az állampárt szócsövei hosszan sorolták a nyugati országok példáit, hogy azokban mennyire eltörölték már a kötelező hitoktatást. És ez is igaz volt. „A kötelező iskolai vallásoktatás olyan maradvány volt Magyarországon, amelyen más országokban már régen túljutott az iskolaügy. Az új rendelkezések megfelelnek azoknak a szabadságjogoknak, amelyeket Népköztársaságunk alkotmánya is deklarál és amelyekért hosszú századokon keresztül a magyar protestánsok küzdöttek.“ Így kommentálta az Elnöki Tanács rendeletét a reformátusok országos hetilapja, az Út. Tárgyilag feltétlenül helyesen.
(Az alábbi Filmhíradó-felvételen Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter magyarázta az iskolák államosítását.)
Ekkor az "aljas rágalmazók" azt a "rémhírt" terjesztették, hogy igyekeznek majd leszorítani a hittanra járó gyerekek számát, és nyomást gyakorolnak a szülőkre, hogy ne írassák be hittanra a gyerekeiket. Ezen "rágalmak" leleplezése végett az 1949-50-es tanév elején arra buzdították a kommunista kádereket is, hogy írassák be gyermekeiket hittanra. Fél évvel később pedig megkezdődött a nagy lemorzsolási kampány. Ekkor a káderektől már nemcsak azt várták el, hogy ne járassák a gyerekeiket hittanra, hanem azt is, hogy minél lejjebb szorítsák a hittanra járók arányát, minél inkább nehezítsék meg a beiratkozást. A hittan melletti agitáció államellenes izgatásnak minősült, olyan hitoktatókat is bebörtönöztek, akik a hittanra beiratkozott gyerekeket szedték össze, vagy csak figyelmeztették őket, hogy hittanórájuk lesz.
A hitüket gyakorló tanárokat tömegesen bocsátották el az állami iskolákból, a kántortanítók pedig csak abban az esetben taníthattak tovább, ha a kántorizálásról lemondtak.
Egy Mindszenty József által vezetett országban nem lett volna szekularizáció, tehát nem lett volna lelkiismereti szabadság, szólásszabadság, jogegyenlőség, pláne nem a zsidók számára, és nyilván nem lett volna politikai szabadság a kommunisták számára, hiszen nem tudunk róla, hogy Mindszenty József bármikor is kifogásolta volna a második világháború előtt, hogy illegalitásba szorultak a kommunisták és bebörtönözték Rákosi Mátyást és elvtársait.
Hogy az állami iskoláknak legyen domináns szerepük a közoktatásban, hogy a hitoktatás ne legyen kötelező, hogy az állami iskolák falán ne legyen se kereszt, se semmilyen vallási jelkép, hogy a katolikusok nem annyira össznépivé vált ünnepein ne legyen munkaszünet – ezt a világi demokrácia hívei csak helyeselhetik. Vélnénk. De ez nincs mindig így. Nincs olyan normája, feltétele, bevett gyakorlata a világi demokráciának, amely a demokráciát szolgálná egy antidemokratikus rendszerben. A rendszer uralkodik a részei felett.
Ha egy ország kormányzói mindig megteszik, aminek a szándékát korábban tagadták, akkor számítani és figyelmeztetni kell arra, hogy a jövőben is megteszik, amit a jelenben tagadnak.
Hetven évvel ezelőtt a nyilvánosságban gyakorlatilag nem voltak jelen azok, akik védték volna az alapvető értékeikkel szembenállók jogait és felléptek volna az őket ért sérelmekkel szemben. Ahogy például 2006-ban az emberjogi szervezetek védték a rendőri erőszakkal szemben azokat a tömegeket, amelyek ma a megsemmisítésüket pártolják.
Egyáltalán, nem voltak jelen a nyilvánosságban azok a dilemmák, paradoxonok, amelyeket az a kor drámai erővel fölvetett. Az nem az árnyaltság és a distinkciók kora volt. Még a sajtószabadság teljes felszámolása előtt sem.
Leegyszerűsített, lebutított kor volt. És jött, ami jött.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
