A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Különleges megoldást választottak a probléma megoldásához.
Szó szerint letarolta az internetet a legújabb közösségi kihívás, melynek lényege, hogy egyetlen jól irányzott rúgással kell lecsavarni az üdítős palack kupakját.
A beállítás a következő: vegyünk egy félig rácsavart kupakú palackot, és szedjük le róla azt egy pörgőrúgással úgy, hogy az üveg közben nem mozdul meg, mindezt pedig rögzítsük lassított felvételben. Ez a kupak-kihívás, vagy angolul bottle cap challenge, amiben az első nagyobb nevű részt vevő Max Holloway, MMA-harcos volt, de azóta Jason Statham és Conor McGregor is sikerrel teljesítette a kihívást.
Hozzájuk csatlakozott most a magyar rendőrség, ők viszont egy kis csavart is vittek a történetbe, és nem akárhogy oldották meg a feladatot.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.