#sajtóper

Pert vesztett a közmédia: Nem mondott olyat Márki-Zay Péter, amit tőle idéztek
 

Pert vesztett a közmédia: Nem mondott olyat Márki-Zay Péter, amit tőle idéztek

Nem jogerősen elveszítette a Márki-Zay Péter által indított sajtópereket a közmédia és a 888.hu, mivel azt állították, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt „leépítené” vidéken az egészségügyi ellátórendszert, pedig éppen ennek ellenkezőjéről beszélt. Volt olyan portál, amelyik a pert sem várta meg, előre helyreigazított.

hvg.hu hvg.hu








Döntetlen: a Nagy Blankát mocskoló kormánylap mellé állt a bíróság
 

Döntetlen: a Nagy Blankát mocskoló kormánylap mellé állt a bíróság

Eddig sorra nyerte a pereket Nagy Blanka az őt lejáratni próbáló kormánylapok ellen, de az ítélőtábla ezúttal felemás ítéletet hozott: rábólintottak a Ripost.hu fellebbezésére. A pernyertesség szempontjából így döntetlenre végződött ez a jogi csata, amit a diáklány ügyvédje több mint furcsának tart. Viszont ez nem változtat azon, hogy elindítják a pereket sérelemdíjért mindegyik, a karaktergyilkosságban részt vevő lap ellen.


Milliós sérelemdíjért perel Nagy Blanka, miután az Origót is legyőzte
 

Milliós sérelemdíjért perel Nagy Blanka, miután az Origót is legyőzte

A Lokál után az Origo is jogerősen elbukta a sajtópert Nagy Blanka ellen, akit azzal próbáltak lejáratni, hogy bukásra áll és alig jár iskolába. A diáklány ügyvédje szerint a dupla pernyertesség után következő lépésként sérelemdíjat kérnek a karaktergyilkossággal próbálkozó lapoktól, mivel több kormányközeli lap megint szinkronban indított támadást, ez összességében milliós összeg is lehet.










Eldőlt: Nagy Blanka végleg lenyomta a NER karaktergyilkos bulvárlapját
 

Eldőlt: Nagy Blanka végleg lenyomta a NER karaktergyilkos bulvárlapját

Hiába próbálkozott fellebbezéssel a Nagy Blankát lejáratni próbáló Lokál, az ítélőtábla most már jogerősen az ellenzéki tüntetéseken ismertté vált diáklánynak adott igazat. Így muszáj lesz lehozniuk, hogy hazugság volt, amit a tanulmányi eredményeiről és iskolai hiányzásairól írtak, és ügyvédje szerint valószínűleg a még folyamatban lévő sajtópereket is bukhatják az ugyanezt leközlő kormányközeli lapok.