Bíróság mondta ki, hogy a kormánymédia valótlant állított az Auróráról

Nem tudta bizonyítani a helyről cikket író két lap, hogy drogozás folyt az Auróra Közösségi Házban, és a bezáratást kérelmező kérvényről sem írtak igazat az elsőfokú ítélet szerint.

  • hvg.hu hvg.hu
Bíróság mondta ki, hogy a kormánymédia valótlant állított az Auróráról

A Főváros Törvényszék első fokú ítélete szerint a Magyar Hírlap és a Pesti Srácok nem írt igazat akkor, amikor azt állította, az Auróra Közösségi Házban drogot fogyasztanak, és hogy az Auróra kioszk kocsmarészt a lakók kérésére záratták be 2017-ben, írja a Mérce. A lapoknak helyre kell igazítaniuk a valótlan állítást. Az Auróra bezáratása 2017-ben egy olyan eljárásban kezdeményezte a rendőrség, aminek alapját, a jegyző határozatát a másodfokon megsemmisítette a hatóság.

Az Auróra márciusban indított helyreigazítási pert, a cikkek megjelenése után, a lapok pedig nem tudták bizonyítani a drogozást és a bezáratásról is úgy írt, hogy az azt indítványozó kérelem 200 ember véleményét fejezte ki, holott arról a lakóházak közgyűlései csak többszöri nekifutásra tudtak dönteni, és a józsefvárosi önkormányzat jelentős tulajdoni hányada is segített ebben.

Az Aurórának jelenleg is este 10-kor be kell zárnia, 2017 vége óta korlátoznia kell vendéglátó-ipari tevékenységét. Az erről szóló határozatot is megtámadta a Közösségi Ház, de a Kúria elutasította a keresetet (a cikk eredeti verziójában még az szerepelt, a Kúrián folytatódik az erről szóló jogorvoslati folyamat, de ez tévesen jelent meg így a Mércén, a lap azóta helyesbített).

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.