Az utóbbi évtizedben zajló úgynevezett rezilienciakutatások azt vizsgálják, min múlik, hogy valaki a stressz után viszonylag rugalmasan visszanyerje „eredeti formáját”, rá jellemző és számára jól – vagy legalábbis megfelelően és kiegyensúlyozottan– működő lelkiállapotát. A kutatások válasza egyértelmű. Ez bizony – ez is! – a gyerekkoron múlik.
A szerelem euforikus érzése a kezdet kezdetén a teljes összeillés illúziójával kapcsolja össze a párt. A tökéletesség fátyla idővel azonban lehullik, és két hús-vér ember áll egymással szemben. Habár úton-útfélen azt halljuk, hogy két fél egy egész, a párkapcsolat szempontjából tévútra visz minket ez az egyenlet.
Ha a folyamatos stressz miatt tartósan illúzióvesztettnek, tehetetlennek és elhasználtnak érzi magát, önt valószínűleg elérte az az állapot, amit kiégésnek nevezünk. Visszanyerheti-e korábbi kiegyensúlyozottságát? Mindenképpen, ha átértékeli a fontossági sorrendeket az életében.
Kétségtelenül az elmúlt évtized egyik legérdekesebb színházi személyisége. A Nemzeti Színház arculatának megteremtésével egy időre feltűzte a magyar színházat a világ művészeti térképére. A politika kéretlenül hőst csinált belőle, a közönség pedig bálványt. Hogyan élte meg mindezt, mi motiválta eddig, és mi motiválja ezután. Erről és a színházi stresszről kérdeztük Alföldi Róbert színházigazgatót, rendezőt, színészt.
Fokozódó stressz, felületes kapcsolatok, elszemélytelenedés, érdektelenség. Túry Ferenc, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője szerint ez jellemző most leginkább a magyarokra. Ám tanult leleményességünk jóvoltából kilábalhatunk a legmélyebb gödörből is.
A kiégést a családtagok nem feltétlenül tudják beazonosítani. A változások persze éppolyan feltűnőek, mint a munkahelyen, de a tüneteket másképp értékeli a házastárs vagy a gyermek. A diagnózis után ugyanaz a kérdés: hogyan segíthetünk?
Az őzek élete is tele van stresszel, hát még az embereké. De nem kell ezen nagyon stresszelni, a rossz stresszt átalakíthatjuk jóvá, ami segíthet legyűrni az akadályokat, sőt kiteljesedni.
A fejlett világ egyik legégetőbb problémája a munkahelyi stressz, tetézik a bajt a kedvezőtlen gazdasági folyamatok, a félelem az elszegényedéstől, az eladósodás. Az egzisztenciális bizonytalanság oda vezet, hogy a munkahelyünkhöz minden körülmények között ragaszkodunk, miközben az egészségünket hátrébb soroljuk.
Önismeret és tudatosság. E kettő lehet a kulcsa – sok egyéb mellett – a nyári pihenésnek is, vagyis, hogy el tudjuk kerülni a munka és a nyaralás összeegyeztetéséből fakadó stresszt, találjunk időt a vakációra, és nyugodt szívvel tudjuk otthagyni a feladatainkat. De hogyan pihenjünk nyugodtan, ha előtte le kell dolgozni a szabadság idejére jutó munkát? Miként lehet regenerálódni kicsi gyerekek mellett? És mit csináljanak a munkamániások?
Pszichoterápia. Ma már nem tűnik idegennek a szó, de sokakban még mindig félelmet, tévhiteket kelt. Pszichoterápiára az jelentkezik, aki tudatosan szeretne változtatni az életén, és – paradox módon – annál inkább hatékony és javasolt, minél egészségesebb a lelkünk.
A korábbi pszichológiai gondolkodással szakítva a szakemberek mostanában nem azt a kérdést teszik fel, hogy miként vezetnek rendellenes lelki működéshez a traumák, hanem fordítva: a traumatikus körülmények ellenére miképp marad meg az egészséges lelki működés? Az is kiderült, hogy a lelki ellenálló képesség tréningezhető.
Amikor a fásult, frusztrált társkereső inkább nem próbálkozik tovább, amikor a lelkesedés helyébe közöny lép, és az embert rettegés fogja el egy újabb randi gondolatára.
A stressz életünk elkerülhetetlen velejárója, de ha folytonos nyomás alatt élünk, előbb-utóbb nagy kárt szenved testi és lelki harmóniánk. Vannak azonban olyan technikák, amelyek a szenvedés helyett az önérvényesítés képességének megszerzésével kecsegtetnek. És akkor többé nem leszünk sem lúzerek, sem pukkancsok.
Az élettani megfogalmazás szerint a stressz a szervezet általános reakciója egy ingerre, amely kibillenti eredeti egyensúlyi állapotából és alkalmazkodásra készteti. Ezt a folyamatot közel száz éve próbálják megérteni a tudósok.
Anya nem ül mellénk ebédelni, mert rengeteg a dolga: süt, főz, mosogat, úszik a konyha. Ismerős a helyzet?
Lehet védekezés, biztonság, megnyugtatás az evés – de honnan tudhatom, mire reagálok, amikor a számba veszek valamit? Hogyan függ össze a kontrollal, és hogyan harcolhatok is azzal, ha eszem vagy nem eszem? A tévelygőknek írott párbeszéd ezúttal azzal foglalkozik, mit veszünk be, és mit nem akarunk
Az élet legelején a megfelelő táplálás nemcsak a kisgyermek egészsége miatt fontos, hanem azért is, mert az akkor rögzült szokások végigkísérik a felnőttkort.
Milyen az, amikor az evés nem kellemes élmény, hanem gyűlölt ellenség? Hol a határ az észszerű diétázás és az önpusztítás között? Hogyan veszi át az étel megtagadása vagy mértéktelen fogyasztása a kontrollt sokak élete fölött?
Egy pár vagy egy család életében a jelentős, hétköznapitól eltérő események stresszel járnak, még akkor is, ha pozitívak. Pláne így van ez a családi életciklusok váltásainál.
Bár a húszas éveikben kétségkívül fittebbek, energikusabbak és rugalmasabbak a nők, nem is beszélve arról, hogy akkor a legtermékenyebbek, amikor gyerekvállalásról gondolkodunk, az életkor, úgy tűnik, csak egyike az egyenlet sok összetevőjének.
