Büntetés várhat a fizetésemelésükre nemmel szavazó szocialistákra
Az MSZP-frakció szétszavazott a képviselői fizetésemelésről szóló javaslatnál, a nemmel voksolók nem ússzák meg.
Az MSZP-frakció szétszavazott a képviselői fizetésemelésről szóló javaslatnál, a nemmel voksolók nem ússzák meg.
Gúnyos posztban ment neki Gyurcsány Ferenc DK-elnök azoknak a politikusoknak, akik megszavazták maguknak a havi 200 ezres plusz fizetést, azonban a mai szavazáson ő nem volt jelen. A DK-frakció többi tagja a nem gombot nyomta meg.
Orbán Viktor vakációra készülhet, ugyanis péntek délelőtt fél 10 körül megjelent egy kép a Facebook-oldalán, amelyen egyelőre egy Ó betű, valamint ő és Angela Merkel német kancellár láthatók.
A Szabolcs megyei Kispalád lélekszáma hét év alatt a korábbi két és félszeresére nőtt. A környéken a hírek szerint már a négy évvel ezelőtti választások előtt is sokan jelentettek be a lakcímükre ukrán-magyar állampolgárokat, akik így szavazati jogot kaptak, illetve jogosultak lettek állami és szociális juttatásokra.
Áder János múlt héten adott kegyelmet a szülész-nőgyógyásznak, ezzel a honlapunkon indított szavazáson részt vevők többsége egyetért, igaz, van, aki kitétellel.
Áder János csütörtökön adott kegyelmet Geréb Ágnes szülész-nőgyógyásznak, aki így nem vonul börtönbe, hivatását viszont még nem gyakorolhatja. Ügye megosztotta a társadalmat.
Idén is keresik a legszebb magyar birtokot; magasra tette a lécet a tavalyi Bács-Kiskun megyei győztes.
Bőven kétharmad fölött ment át az Alaptörvény-módosítás és a Stop Soros is, a Jobbik támogatta mindkettőt. Közleményben magyarázzák, hogy miért szavaztak igennel.
Mostantól nem kell külön csoportos beszélgetést nyitni, ha szeretnénk Messengeren szavazásra buzdítani az ismerőseinket: egy új funkcióval is meg tudjuk ezt tenni.
Pénteken magához képest korán, 9 órától indult a parlament ülése, a minisztériumokról, azok felsorolásáról vitáznak, majd szavaztak a képviselők - és rögtön belekezdtek, dúltak a szócsaták. Szóba került Európa végzete is. Tordai Bence letegezte a képviselőtársakat, majdnem elvették tőle a szót. Az ellenzékiek egységesen felháborodtak, hogy nem lesz külön egészségügyi és oktatási minisztérium. Végül elfogadták a minisztériumi struktúráról szóló törvényt.
Az álhírek problémáján át a kattintásvadász címek és a nyilvánosságra hozott szexvideókig sok mindent érintett az EP-ben elfogadott állásfoglalás, mégis leginkább a független újságírás jelentőségét emelte ki, a tényfeltárás fontosságát, és azt, hogy az EU-nak támogatnia kellene az újságírókat. A Fidesz úgy látta, ezt a célt nem tudja támogatni.
A Kúria szerint is törvényellenes volt, hogy több körzetbe szervezetten szállították a határon túli kettős állampolgárokat szavazni.
A gárdamellényt karcsúsított zakóra és trendi nyakkendőre cserélte a legtöbb jobbikos négy év alatt. A választási kudarcot követően Vona Gábor pártelnök lemondott, és ezzel úgy tűnt, el is dőlt a kérdés, volt-e értelme a néppártosodásnak. A hvg.hu most kiszámolta, mit eredményezett a stratégia. Nos, nulla visszalépés mellett nettó 180 ezer pluszszavazat nem tűnik rossz eredménynek, már ha a kormányváltás illúzióját elfelejtjük.
Vekerdy Tamás a választások utáni első interjúját a Zsúrpubi.hu nevű lapnak adta. Az Orbán-kormány oktatáspolitikáját általában kritizáló pszichológus ezúttal a totális csődöt mondó ellenzékről beszélt.
A tervek szerint 2020-tól érkező X-Wagenek üléseit rétegelt falemezekből gyártják majd. Három modell közül választhatják ki az utasok szombattól a nekik legjobban tetszőt.
A Nemzeti Választás Bizottság határozata szerint az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szavazókörben megsértették a választási törvényt azzal, hogy több szavazó is dupla egyéni szavazólapot kapott.
Rengeteg, nem itthon élő kettős állampolgár voksolt listára és egyéni jelöltre is az ukrán és a szerb határnál. Az RTL Klub stábja ott volt, a Házon Kívül című műsorban pedig megmutatják, mit látnak.
A Jobbik már készíti elő az újrászámláláshoz a beadványokat.
Egyre több olyan képernyőkép kering a közösségi oldalakon, amelyek változó szavazószámot mutatnak a vasárnap esti fél 7-től 7-ig tartó időszakban. Úgy tűnik, az NVI-nél több strigulát húztak be a kelleténél.