Orosz erőfitogtatás: piacon az új Lada Vesta Sport
A Lada Vesta sportosra hangolt csúcsmodellje közel 40 százalékkal erősebb az alapmodellnél. És szó szerint képes szinte teljesen kifektetni a kilométeróra mutatóját.
A Lada Vesta sportosra hangolt csúcsmodellje közel 40 százalékkal erősebb az alapmodellnél. És szó szerint képes szinte teljesen kifektetni a kilométeróra mutatóját.
Mértékletesség. Vélhetően ennek köszönhető, hogy a 812 Superfast ezen nemesítése bőven emészthetőre, sőt akár szerethetőre sikeredett.
Az olasz sportkocsi legújabb kiadása erősebb motort, módosított designt és átgondolt utasteret vonultat fel.
Nem divatterepjáró, hanem egy régivágású kombi, és turbó sincs a motorján, vagyis e tekintetben nem egy túl trendi autó a 6-os Mazda. Ettől persze még bőven lehet remek választás, máris jövünk a részletekkel.
A szupersportkocsit a lehető legkönnyebbre vették, ezzel párhuzamosan pedig találtak néhány extra lóerőt a motorjában.
Ebből a szupererős kivitelből nagyon keveset gyártottak, így alaposan meg is kérik a jó állapotú példányok árát.
A mindössze néhány példányban gyártandó négykarikás szupersportkocsi közúton is használható, de egyértelműen inkább versenypályára termett.
Nyitható tetejű és kupé változatban is kipróbáltuk az Audi legkeményebb sportkocsiját. Azt az autót, amelynek még akkor is 5 hengere működik, ha a környezettudatosság jegyében minden második éppen pihen.
Az Icona sorozat sportkocsijai a legmodernebb technológiákkal megspékelve repítenek vissza az 50-es évekbe.
Az SVJ-ből kevesebb mint ezer példány fog készülni, amit várhatóan pillanatok alatt elkapkodnak majd az olasz márka tehetős rajongói.
A kékvérű brit gyártó készülőben lévő sportkocsija feltöltő nélkül is bőven tudja az 1 000 lóerőt.
A közelmúltban a WTCC-t is megjárt Vestából végre megérkezik a sokak által várva várt utcai sportváltozat, amit a nagyközönség először augusztus végén tekinthet meg élőben.
Jön a modellfrissítés, eltűnnek a szívómotorok, csak turbós változatok lesznek az esztergomi szabadidő-autóban. És úgy tűnik, a dízel változattól is elbúcsúzhatunk.
Ez az autó nem feltöltéssel, hanem simán nagy lökettérfogattal produkál elképesztő gyorsulást.
Ha érdeklik a magas fordulatszámon ordító hamisítatlan V8-as szörnyetegek, akkor irány Mogyoród, mert jövőre már nem lesznek ilyen petrolhead-élvezetek.
Lassan ritkaságnak számító old-school járgány a Honda Jazz, a maga turbó nélküli, méretes motorjával. Kisautó, nagy motor, nagy élvezet? Tényleg az, de vannak jókora kérdőjelek is.
A Ferrari 812 Superfast az utolsó nagy mohikánok egyike, amely még turbómotor nélkül ilyen brutális.
Hivatalosan is bemutatkozott a német gyártó legerősebb szívómotoros sportkocsija, az igencsak izgalmas 911 GT3 RS.