#társadalom



Így veszíti el a Fidesz a vidéket is

Eloldalognak a helyi véleményvezérek a Fidesz mellől – mondja Kovách Imre, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora, aki szerint az alapvető változások kulcsa, hogy válságba került a kádári kisemberre épített kormánypárti modell. A szociológussal az államot helyettesítő kliens-patrónus viszonyokról és arról is beszélgettünk, milyen megbélyegző tévhitek tartják magukat a vidékiekről a városiak körében.


Tudta? Magyarországon épül a legkevesebb lakás az EU-ban

Amikor nem elérhető elegendő számú és megfizethető lakás, az nemcsak a fiatalok életkezdését nehezíti, nemcsak a szegénységben élők létbiztonságát fenyegeti, hanem a nagyvárosok fejlődését, a munkaerőpiac megújulását és a társadalmi mobilitást is befagyasztja - mutatnak rá a Magyarország-kézikönyv című kiadvány szerzői. Szerkesztett részlet.











„Minden nő teste mindenkihez tartozik” – a deepnude olyan, mint a klasszikus bosszúpornó, az izgalom az alany kiszolgáltatottságából ered

Az AI-forradalomnak köszönhetően ma már gyakorlatilag bárki gyárthat pornót bárkiről – csak pár képre van szükség az illetőről, a deepfake technológia gondoskodik a többiről. Mennyire elterjedt ez a jelenség, és mennyire mutat folytonosságot a nők megalázásának korábbi módjaival? És mi a probléma valódi gyökere? Szakértőket kérdeztünk a témában.


„Fájóan sokan azt tanulták meg, hogy nem szabad a másik szemébe nézni, mert az agresszió”

Ha azt a narratívát választjuk, hogy a javítóintézetben élő gyerekek úgyis bűnelkövetők, akkor ilyen alapon a Taigetoszt is vissza lehetne hozni – mondja Schermann Márta rendező, aki több mint tíz éve járja a speciális gyermekotthonokat, javítókat, utógondozói házakat különböző művészeti projektekkel. Mit tapasztalt a Szőlő utcában, ahol Juhász Péter Pállal is találkozott? Hogyan dolgozik a súlyos traumákat hordozó fiatalokkal, és miért fagyasztották be a támogatásukat egy szókimondó Brecht-darab bemutatása után?


Négy lábon járó eufória – miért támadja le mindenki a cuki kiskutyámat a nagyvárosban, és mit tehetek ellene?

Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy az utcán szembejövő kiskutyát simogatni kezdjük, de ha ezt a gazda engedélye nélkül tesszük, az gyakran mind a négylábúnak, mind a tulajdonosának többet árt, mint használ. Szakértők segítségével jártunk utána, miért vonzódunk ennyire a kölyökkutyákhoz, és hogy mi a felelős magatartás a gazda és a járókelők részéről.



„Életemben nem éreztem úgy az Isten jelenlétét, mint a börtönben”

„Ez a lábmosás alázatos szolgálata, amikor élővé tud válni a hitünk” – mondja a Mécses Szeretetszolgálat vezetője. A szervezet önkéntesei elítéltekkel leveleznek, ezzel is segítve, hogy egy nap ne a világtól elidegenedett emberekként kerüljenek ki a rácsok mögül. Hogyan tért jó útra Zakeus (egykor Sanyi), és miért nem helyeselte Éva önkénteskedését a családja? Miket írnak a levelekben, és van-e olyan elítélt, akin nem lehet segíteni?


„Mi még az utolsók között voltunk, akik örökbe tudtunk fogadni gyerekeket” – karácsony a szivárványcsaládban

Az ünnepekre készülő szivárványcsalád mindennapjai és a bűnügyi adatok pontosan rámutatnak arra, mi mellett és mi ellen vonultak százezrek az idei Pride-on. Egy ELTE-kutatás pedig azt segít megérteni, miért épp ez a menet erősítette fel a szabadságjogokért tüntetők hangját. Hogyan alakult a közösség tagjai elleni erőszak előfordulása az elmúlt néhány évben Magyarországon? És milyen harmadik utas támogatói réteg jelent meg idén az LMBTQ-közösség mellett?


Mindjárt itt a karácsony, a nőiesített robotmunka ideje

Minden „igazi” karácsony mögött egy nő áll – mondhatjuk az ünnepről, amely éppen ezért megerősíti a hagyományos női szerepeket. Ilyenkor ugyanis a partner, feleség, anya, nagymama jóval több érzelmi munkát, mentális terhet cipel, emellett láthatatlan egyenlőtlenségek jellemzik az adventi és ünnepi készülődést – derül ki a kutatásokból. Kengyel Judith Gabriella pszichológus írása.