Megmentené a bolygót? Egyen kevesebb húst!
Egy új kutatás szerint a húsfogyasztás visszaszorítása az egyik kulcseleme a klímaváltozás elleni harcnak, de bőven lenne dolgunk ezen kívül is.
Egy új kutatás szerint a húsfogyasztás visszaszorítása az egyik kulcseleme a klímaváltozás elleni harcnak, de bőven lenne dolgunk ezen kívül is.
A Scitec Institute for Sport Performance-ban a tanácsadás mellett kutatást és oktatást is végeznek, ami egészen egyedülálló az országban.
Ma van az Európai Elhízás elleni nap. Íme 10 pont a gyermekkori elhízás megelőzése szempontjából fontos teendőkről.
A most ismertetett kutatás volt az első, amely az alacsony szénhidrátbevitel és a velőcső-rendellenességek összefüggését vizsgálta.
Ennek a gyorsétteremnek a vendégei nem négy keréken, hanem két sítalpon vagy éppen motoros szánon érkeznek hamburgerért.
Egy új tanulmány szerint a közösségben élő pókfajoknál a "nagynénik" feláldozzák magukat testvéreik utódaiért: táplálják őket, akár saját testükkel is.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint jelenleg kétmilliárd túlsúlyos, kifejezetten elhízott ember él a Földön. Vagyis bolygónk teljes népességének több mint a negyede kórosan kövér.
Sport előtt válasszunk stabil energiaforrásokat, a regenerálódás folyamatát pedig támogassuk a helyes edzés utáni táplálkozással. Az aktív mozgást követő 30-60 percben a szervezet az egyes bevitt tápanyagokat sokkal jobban hasznosítja. Elmeséljük, mit együnk, és mikor.
Előfordul, hogy az orthorexiásokat egyfajta felsőbbrendűségi érzés keríti hatalmába: ők olyasmit képviselnek, amit mások nem.
A szakértő szerint az adalékanyagok tehetnek arról, hogy a gyerekek körében is terjedni kezdett a bél fekélyesedésével járó Crohn-betegség. 150 gyermek lehet érintett Magyarországon.
Decemberben a havi átlaghoz képest másfélszer annyi kisgyerek betegedett meg, így összességében csaknem 40%-kal növekedett a forgalom év végén a rendelőkben. A januári zord időjárás és az influenzajárvány miatt további növekedést várnak a szakértők. Mindez azonban megelőzhető lenne.
A vitaminok közül ilyenkor a B12-, az A-, C- és E-vitaminok fogyasztására kell különös gondot fordítani, ám fontos, hogy ezeket – a túladagolás elkerülése érdekében – elsősorban ne étrend-kiegészítőkkel vigyük be szervezetünkbe, hanem természetes forrásokból.
Több mint hetven százalékkal nőtt a cukorbetegek száma Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben, jelenleg hozzávetőleg 772 ezren szenvednek diabéteszben, túlnyomó többségük esetében a túlsúllyal összefüggésbe hozott 2-es típust diagnosztizálják.
Ugyanakkor nem eszik olyan forrón a kását: a vegánok számára is van némi megkötés – derült ki abból a nagyszabású kutatásból, amelynek eredményei az amerikai dietetikusok társaságának hivatalos lapjában jelentek meg.
Sokat elárult a korszak jómódú emberinek táplálkozási szokásairól a dániai Aalborg 300 éve élt püspökének széklete. Annak maradványában egzotikus élelmiszerek, fűszerek nyomait mutatták ki a szakemberek.
Balaicza Erika belgyógyász szerint a téli időszak előtt fontos az immunrendszer felkészítése, amelyet szaunázással, valamint hideg-meleg váltott vizes zuhanyozással is meg lehet tenni.
Nem kispályás, 23 ezer fős kutatás mutatta ki – igaz, Olaszországban –, hogy a tésztaevés a kisebb derékbőséggel, a jobb derék-csípő aránnyal és az egészségesebb testtömegindexszel mutat összefüggést.
Csokoládé- vagy káposztaleves-diéta? Vega legyek vagy inkább paleózzak? Zsír vagy olivaolaj? Glutén- vagy a laktózmentes? Megannyi kérdés, és megannyi csodát ígérő módszer és forradalmi újítás cirkulál a fogyókúra- és az étrendpiacon: szinte minden napra jut valami, ami azt ígéri, hogy megváltoztatja az életünket, meggyógyít, és jobb emberré tesz. Holott a valóságban nincsenek csodák: az egészséges és tartós fogyás a rengeteg ígérettel kecsegtető divatdiétákhoz képest viszonylag lassú és küzdelmes folyamat, ami egyben életmódváltást is jelent. Szakemberek segítségével jártunk utána, hogyan különböztessük meg egymástól az átverést és a valóban bevált, egészséges módszereket.
Végre megkezdődött a zöldségszezon, ismét friss zöldségek és gyümölcsök kerülhetnek az asztalra. Éppen ezért már végképp nincs kifogás arra, hogy kispóroljuk a legkülönfélébb salátákat az étrendünkből, melyek nem csupán alacsony kalóriatartalommal, hanem magas rost-, vitamin- és ásványianyag-tartalommal bírnak. Most ahhoz adunk néhány tippet, hogy milyen zöld levelek kerüljenek a könnyen, gyorsan és változatosan elkészíthető salátába.
Ha eddig nem különösebben figyelt oda a sófogyasztásra, olvassa el ezt a rövid összefoglalót, ugyanis a túlzott sóbevitel veszélyes tünetekkel járhat.