TASZ: Mondvacsinált indokkal bírságolta meg a rendőrség egy antifasiszta tüntetés szervezőjét
Felmentette a bíróság a szélsőjobboldali Becsület Napja elleni megmozdulás szervezőjét.
Felmentette a bíróság a szélsőjobboldali Becsület Napja elleni megmozdulás szervezőjét.
A lengyel katolikus egyház, amely nyíltan áll be a Kaczynski-kormány mögé, maga alatt vágja a fát – miközben a pápa szélesre tárja az elfogadás kapuját. Látjuk: a vallásos normák kikényszerítése ma már nem járható út. Vélemény.
A hétvégén 221 fehérorosz tüntetőt vettek őrizetbe, az emberek állítólag már mindenre felkészültek.
Továbbra is százezrek követelik, vonja vissza a lengyel kormány az abortusztörvényt.
Vasárnap ismét ezrek vonultak Minszk utcáira, hogy Lukasenka lemondását követeljék.
Ötvenezren tüntettek hétvégén Franciaországban a nemzetbiztonsági törvény módosítása ellen.
Ismét incidensek törtek ki Párizsban a nemzetbiztonsági törvény vitatott passzusa és általában a szociális és szabadságjogok csorbítása elleni újabb tüntetésen. Országszerte mintegy száz városban tiltakoztak szombaton, egy nappal azután, hogy Emmanuel Macron államfő visszautasította, hogy az erőszak rendszerszintű a francia rendőrségen belül.
A párizsi demonstráción megsebesült egy szíriai újságíró is.
Az ellenzék vezetője szerint nem válhat börtönné egy olyan ország, ahol már senki nem fér a börtönőröktől.
Körülbelül 10 ezren gyűltek össze a Brandenburgi kapunál rendezett demonstráción.
Az orvos a hatóságok szerint megsértette a titoktartást, és félrevezető információval szolgált.
A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
Az idén nyáron megmérgezett orosz ellenzéki aktivista a 2012-es moszkvai tüntetésekkor részesült embertelen bánásmódban társával.
Nikol Pasinján örmény kormányfő aláírta a harcok lezárásól a megállapodást, az erőik helyét orosz békefenntartók veszik át Hegyi-Karabahban. Jerevánban tüntetések kezdődtek, feldúlták a parlamentet és megverték a házelnököt.
Zavargásba torkollt a németországi Lipcsében egy demonstráció, amelyet a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozások ellen tartottak, a tüntetők közül többen a rendőrök mellett újságírókra is rárontottak.
A szervezők terve szerint az esemény addig ismétlődik meg, amíg a célkitűzések megvalósulnak.
A változtatással valószínűleg közel sem lesznek elégedett a tüntetők.
"Az elhalt és súlyosan károsult magzatok kihordatása és megszülesztése kegyetlen testi és lelki kínzás. Semmi más célt nem szolgál. Lengyelországban a tilalom alól egyedül az jelent kivételt, ha a terhesség nemi erőszak következménye. Képzeljük el, mekkora esély van azt időben bebizonyítani egy nőgyűlölő országban" – a lengyelországi abortusztörvény szigorítása miatt tartottak demonstrációt Budapesten.
Erőszakba, fosztogatásba torkollottak a Walter Wallace halála után kezdődött tüntetések.