Pénzbírsággal sújthatja a helyben is működő Twittert, a TikTokot, valamint a Facebookot a tömegkommunikációt felügyelő orosz hatóság (Roszkomnadzor), amiért a platformok nem teljesítették “egyszerű” kérésüket – számolt be róla a BBC.
Az orosz fél azt szerette volna elérni, hogy azok a bejegyzések, melyeket orosz fiataloknak címeztek, tűnjenek el a platformról. A posztokat a megmérgezett orosz ellenzéki, Vlagyimir Putyin elnök legnagyobb kritikusa, Alekszej Navalnij tette közzé, hogy az állami vezetés ellen tiltakozzon, illetve ugyanerre szólítson fel másokat. A bejegyzések orosz fiatalok ezreihez jutottak el, mivel a politikust rengetegen követik a közösségi médiában. A szervezkedést azonban nehezen tűri az orosz állam:
tüntetéseket csakis előzetes jóváhagyással lehet tartani, az események ráadásul tiltottak a 18 éven aluliak számára.
Az orosz vezetés által kommunikált pénzbírság elsősorban szimbolikus jellegű, legalábbis az összeget látva egyik vállalatot sem fenyegeti a bedőlés veszélye. (A cégeket összesen 4 millió rubelre, nagyjából 15,5 millió forintra büntetnék.) Azonban a különféle figyelmeztetések és kihágások – mint amilyen a mostani is – máris elégséges indokot jelenthetnek Putyinéknak, hogy állami szinten szabályozzák a működésüket, így küzdve a felületeken megjelenő, az orosz vezetésnek nem tetsző tartalmak ellen. A nyilvánosság uralása egyébként is kitüntetett célja a putyini Oroszországnak: a BBC szerint az orosz média nagy része (beleértve a legnépszerűbb tévécsatornákat is) az orosz vezetőség vagy a Kremlhez szorosan kapcsolódó vállalatok birtokában van.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.