"Jobb járványban meghalni, mint éhen halni" - tüntetések törtek ki Olaszországban a szigorítások miatt
Radikális csoportok balhéztak a legtöbb városban, füstbombákat és petárdákat is használtak. Egy rendőr megsérült.
Radikális csoportok balhéztak a legtöbb városban, füstbombákat és petárdákat is használtak. Egy rendőr megsérült.
Összesen 278 tüntetőt vett őrizetbe a lengyel rendőrség szombat este.
Ötvenhárom nappal azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói elfoglalták és blokád alá vonták az intézmény épületét, a nemzeti ünnepen az egyetemi polgárok hívtak tüntetni mindenkit, aki támogatja őket. A tömeg a Műegyetemtől a Március 15. térre, majd az Urániához vonult. Szóba került az egészségügyi törvény és az Alaptanterv is.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hónapok óta tüntetnek az intézmény modellváltásának módja ellen; több korábbi demonstráció után Mindannyiunk szabadsága – Megemlékezés '56-ról címmel tüntetést szerveztek a nemzeti ünnepre is. A tömeg a Műegyetem elől vonult az Urániáig, ahol műsor kezdődött.
Csak októberben 85-en kerültek rács mögé.
A tévéstúdióhoz és a mozgásteremhez tartozó kulcsokat munkáltatói utasításra hivatkozva nem adták át a dolgozók a hallgatóknak.
Azt kérik, hogy „aki szívén viseli az egyetemek szabadságának ügyét”, vegyen részt a megmozduláson.
Sokan tiltakoztak az utcán 2014 után is, de annyira azóta sem fagyasztotta le a Fideszt egyetlen kormányellenes tüntetés sem, mint az internetszolgáltatás megadóztatásának terve miatt utcára vonuló sok tízezer ember. De mi az oka annak, hogy eredménytelenül halnak el a tiltakozások?
Több városban is megbénították a forgalmat a demonstrálók. Varsóban autó ütött el két tiltakozó nőt.
Minszkben és több vidéki városban is folytatódtak vasárnap az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő elleni tüntetések. Az augusztusi elnökválasztáson elkövetett csalások miatt utcára vonult tömeget a rendőrök hang- és fénygránátokkal, valamint gumilövedékekkel próbálták meg szétzavarni.
A gazdasági károk miatt azonban egyelőre nem lesz teljes lezárás a koronavírus első hullámában súlyosan érintett országban.
Nem a kormány mellett tüntetnek, hanem az egyetem ügyének megoldását várják tőlük.
Határozott fellépést ígért a járványkorlátozások miatti erőszakos tüntetésekkel szemben Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter szombaton, aki szerint nem polgári tiltakozásról, hanem szervezett zavargásokról van szó, miközben a jobboldali ellenzék szerint a kormányintézkedések növelik a feszültséget.
A rendőrség szerint objektív okok miatt nem engedték meg minden autóval érkezőnek, hogy részt vegyen az MTVA elleni autós tüntetésen". Az alábbi videón az látszik, milyen akadályok adódtak.
„Október 23-án autós blokáddal tüntetünk az igazságért” – így hirdette meg a Facebookon a nemzeti ünnepre tervezett demonstrációt Szél Bernadett és Hadházy Ákos, de a jelenlévők egy része, a rendőrség közbelépése miatt, végül gyalogosan demonstrált. Hadházy szerint a hatalom piszkos csizmájával mindenkire rárúgja az ajtót, Szél Bernadett pedig azt mondta: a közmédia minden, csak nem szabad.
A parlamentnek az új elnök személyéről döntő voksolás időpontját is ki kell majd jelölnie.
Azzal érveltek, inkább a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyére koncentrálnak most.
Mintegy ötezer ember vett részt a koronavírus miatt bevezetett korlátozások elleni demonstráción, köztük négyszáz radikális futballhuligán. Húsz rendőr és harminc tüntető sérült meg.
Zavargássá fajult a cseh hokiszurkolók vasárnapi demonstrációja, ahol a koronavírus-járvány miatti korlátozások ellen tiltakoztak.