Öt év alatt megduplázná árbevételét a tőzsde autós cége
Az AutoWallis árbevétele tavaly 65,5 milliárd forint volt.
Az AutoWallis árbevétele tavaly 65,5 milliárd forint volt.
Cége, a BDPST Group külföldön is meg akarja vetni a lábát.
Szaktanácsadó cég létrehozására kap jogosítványt az MNB tulajdonolta tőzsde. Az új eszköz nagyon sürgős lehet: vasárnap este nyújtották be a törvényjavaslatot, kedden már el is fogadhatják.
A sztármenedzser elérte, hogy ismét divat legyen a farmer, és úgy tűnik, a cég visszatérése a tőzsdére is jól sült el.
A farmeres cég 1985-ben vonult vissza a tőzsdéről, de most ismét lehet majd vele kereskedni.
A Microsoft és az Amazon között folyó vetélkedésbe hirtelen beleszólt a harmadik, sőt inkább negyedik helyezett, és botrányai ellenére ismét az Apple vált a világ legértékesebb cégévé.
A világ legnagyobb ékszergyártójának értéke tavaly 60 százalékot zuhant, a befektetők bizalma pedig elpárolgott a sokadik újratervezés után. A Pandora 28 ezer vásárlót kérdezett meg, mielőtt újra megnyomta a “reset” gombot.
A kiérkező tűzoltók eloltották a lángokat, az épületben egy holttestre bukkantak.
Kedd délelőtt 12 százalékos mínuszban voltak.
A többségi tulajdonos közleményben tudatta, hogy a cég piaci pozícióját nem befolyásolja a "sajnálatos esemény", de úgy tűnik, a befektetőket nem sikerült megnyugtatni.
Nem olyan régen az Apple még a világ legértékesebb cége volt, és sokáig úgy tűnt, senki sem veszélyeztetheti ezt a pozícióját. Azonban a technológia világa is folyamatosan változik, és január elejére már a negyedik helyre szorult vissza a cupertinói cég.
A cégközlöny szerint a fapados légitársaság március 31-től zárt körű részvénytársaságként működik tovább – de még mindig nem megy tőzsdére.
Húsz havi mélységbe zuhant kedden záráskor a tokiói tőzsdeindex, az előző napi Wall Street-i fejleményeket követve.
Meglepődtek az események helyi ismétlődésének gyorsaságán és erősségén.
A Tiborcz István tulajdonában lévő BDPST Zrt. stratégiai befektetőként megvásárolja a Konzum PE Magántőkealap 20,59 százalékos részvénycsomagját az Appeninn Holdingban.
Tegyük a pénzünket a matrac alá? A New York Times gazdasági szakértője tette fel ezt a kérdést - egyáltalán nem alaptalanul. A befektetők, ha az év végén értékelik a helyzetüket, nem sok jóról tudnak beszámolni: sem a részvények, sem az államkötvények, sem a nyersanyagok nem hoztak számottevő profitot.
A cég nem tette közzé többéves jelentését, és ezt akkor sem pótolta, amikor az MNB felszólította erre.
A Flixbus pályája töretlenül ível felfelé.
Nem kell aggódnia, ha csak családtagja halála után értesül arról, hogy volt egy értékpapírszámlája, rajta tőzsdei részvényekkel, amelyek árfolyama éppen lefelé tart. A számla zároltatásával ugyanis a megbízások azonnal a hatályukat veszítik.