Több embert is letartóztattak a lengyel robbantásos szabotázsakció ügyében
A Varsó–Lublin vasútvonal felrobbantása ügyében elfogott emberek pontos számát egyelőre nem közölték, arra hivatkozva, hogy az ügy folyamatosan változik.
A Varsó–Lublin vasútvonal felrobbantása ügyében elfogott emberek pontos számát egyelőre nem közölték, arra hivatkozva, hogy az ügy folyamatosan változik.
HVG
Nem érné meg új mozdonyokat és motorvonatokat vásárolni, a vasútnál pedig azért jutott sokkal több pénz a közutakra, mert a települések ezt akarták – fejtette ki Csepreghy Nándor.
HVG
A szabotőrök a kormányfő beszámolója szerint egy a sínekre kapcsolt fémeszközzel próbáltak kisiklatni egy vonatot.
HVG
A Forma–1-ben már bevált technológiát próbálgat a vonatokon egy brit cég, mely a műholdakat is segítségül hívja ott, ahol nincs térerő.
HVG
Az oldal térképén ott vannak a késések és a járatadatok is. Azon még dolgoznak, hogy ne csak a MÁV-tól érkezett adatokra támaszkodjanak.
HVG
Frontálisan hajtott az egyik szerelvény a másiknak, amikor kigördült egy állomásról. Szlovákiában a mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.
HVG
Több InterCityre is drágábban kínál jegyeket a MÁV új applikációja, mint a régi app. Van olyan utazásfajta, amelyre az új alkalmazás ajánl fel olcsóbb jegyet, sőt, egy olyan is akad, amelyre a két app két különböző árat mutat, de mire az utas eljut a fizetésig, eltűnik a különbség.
A Strabag elleni csatájában a miniszter emelni igyekszik a tétet: belengette, hogy egy törvénymódosítással kizárná a közbeszerzésekből a rossz munkát végző cégeket. Csakhogy ez már most is benne van a jogszabályban, „szégyenfaluk” is van, ráadásul, ha Lázár komolyan fel kívánna lépni, akkor kezdhetné egy Mészáros Lőrinc-céggel.
HVG
A gáláns ajánlat mögött komoly rendszerhibák sejlenek fel.
HVG
Korábban is volt már példa hasonlóra.
HVG
HVG
MTI
A vasutasok szerint a támogatás megszűnése több ezer munkahelyet és a fuvarok biztonságát is veszélyezteti, a minisztérium viszont hatékonyabb forráselosztást ígér.
HVG
A Városlőd határában található szakaszon 150 méternyi sínpárt kellene lefektetni, de Hadházy Ákos szerint a munkálatoknak semmilyen nyoma sincs a helyszínen. A MÁV tavaly decemberben tervezett, fél éves felújításról írt, most megkeresésünkre közölték, hogy 2026 első felében indulhat újra a közlekedés.
HVG
Aki a Balaton nyugati részeinél szeretne utazni, annak még a reggeli vihar miatt kell buszozásra felkészülnie. A szél tovább vonult kelet felé, délelőtt már ott okoz fennakadásokat.
HVG
100 km/h-s javulást hoz az eddigi gyorsvonatokhoz képest a kínai államvasút által fejlesztett CR450, mely az utolsó tesztet is sikerrel teljesítette.
HVG
Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
HVG
Titkolózik a MÁV, miért kért gyorsított eljárást a Lázár által bejelentett használtvonat-vásárlásra, a számítások szerint pedig nem járnának vele jobban, mint ha újat vennének.
HVG
A repülés támogatásának gazdasági és társadalmi kérdéseiről tartottak konferenciát.
HVG
A miniszter nem említette, de a MÁV Svájcból vásárolna használt motorvonatokat, ott azokat csak 2026 és 2034 között fogják kivonni, így a beszerzésnek ehhez kell igazodnia.
HVG
Alekszandar Vucsics szerb elnök egy ponton eltévesztette az eseményre utazó magyar államtitkár nevét.
HVG
HVG
MTI