Ez az igazi csodacsapat: a Borsonline szerint összeáll Győzike és Zuschlag
Közös éttermet nyit Győzike és Zuschlag János a showman eladhatatlannak bizonyult salgótarjáni villájában - a Borsonline szerint.
Közös éttermet nyit Győzike és Zuschlag János a showman eladhatatlannak bizonyult salgótarjáni villájában - a Borsonline szerint.
A gyorséttermek hazája az USA, így, ami ott a menő, az feltehetően tényleg jó. Most választották meg a legjobbakat, kár, hogy Magyarországon még a neve sem ismerős egyiknek sem.
Na, ilyen még nem volt – legalábbis nem mostanában – Budapesten: orosz étteremhálózat indul, egyelőre az első egység nyílt meg Újlipótvárosban, hamarosan nyit a második étterem is.
A foodpanda 60 millió dollár értékű tőkeinjekciót jelentett be társmárkáival, a hellofooddal és a Delivery Clubbal közösen. A nemzetközi ételrendelő startup 2012-es alapítása óta több mint 100 millió dollárral bővült.
Egy vállalkozás, amely úgy áll bele a piaci versenybe, hogy abból az adottságából kovácsol előnyt, ami első ránézésre sokak szerint akár a létét is megkérdőjelezhetné. Amely úgy nyereséges működésének gyakorlatilag első percétől kezdve, hogy éppenséggel a tartós üzleti sikertelenséget sem lehetne feltétlenül kudarcként értelmezni. Amely veszteségével sokkal többet veszítene az elmaradt profitnál, de amely számára mégsem a pozitív pénzügyi eredmény a legfontosabb. A szekszárdi Ízlelő étterem szinte kizárólag fogyatékosokkal működik olyan sikerrel, hogy már franchise hálózatban gondolkodnak.
A felvizezett sör sok vendéglátóhelyen már a múlté. Helyette a korsó sör csak 4 deci, és kevesebb halat tesznek a tányérunkra. A Balatonnál még mindig sok helyen a szocreál-érzés uralkodik. Zsúfolásig teli strandon délután 3-kor már nem lehet lángost kapni, penne arrabiata helyett erős pistás tésztát adnak. Zimmer Feri praktikái már nem igazán jellemzőek a fővárosban, ám vannak helyette más érdekes megoldások. A közösségi médiában gyorsan híre megy az átverős helyeknek. Tudják, miről ismerik meg a pincérek a magukat álcázó revizorokat? Pizzát rendelnek, mert az az olcsó.
Amerika a junk food hazája, seregnyi hálózat versenyez egymással, így egyre kevésbé engedhetik meg maguknak a műanyag ízű egyenkaját. A Magyarországon működő gyorséttermek egyike sem szerepel a legjobbak között.
Többszörösére tervezi növelni üzletei számát Magyarországon a Subway junk food hálózat. A jelenlegi 16 üzlethez képest 70-80 üzlettel számol a Subway területi fejlesztési igazgatója, megjelennének minden nagyobb városban, Budapesten pedig csaknem kéttucat új egységet indítanának.
A világ legjobb McDonald's franchise átvevője egy nyíregyházi vállakozó, aki korábban pszichológusként dolgozott.
Öt évre érvényes csillagokat kapnak a fürdők is, a minősítést a nemzetgazdasági miniszter ítéli meg a szakmai javaslat alapján.
Bekerült az első tízbe egy építészeti szaklap válogatásán.
Visszaestek Németországban a Meki eladásai, ezért racionalizál és elektronizál, azaz felülvizsgálja a kínálatot és bevezeti az internetes rendelést.
Három éve vezették be a SZÉP Kártyát, amely mára a második legnépszerűbb cafeteriaelemnek számít az Erzsébet-utalvány mögött. Kérdőívünket kitöltő olvasóink szerint azonban van még hova fejlődnie: a legtöbben nagyobb keretet szeretnének, amit készséggel használnának akár közlekedésre is.
Jön a nyaralási szezon, kikerülnek a "Zimmer frei" táblák, a kiadó nyaralók tulajdonosainak azonban egy csomó kötelezettségük van az adóhatóság felé. Az Adózóna mutatja, hogy melyek ezek.
Megbontaná a gyros-hamburger-pizza szentháromságot a tervei szerint hamarosan Magyarországra érkező gyorsétterem-hálózat, a Tacontento. A lánc közép-amerikai, mexikói ételeket kínál.
Az amúgy is legnagyobb junk food hálózat, a Subway idén eldönteni tervezi a terjeszkedési versenyt: 2014-ben összesen 3 ezer egységet nyitna, amivel nagy tempóban húzna el a két éve megelőzött, jelenleg második McDonald's-tól.
Egy közép-amerikai, mexikói ételeket kínáló étterem hálózat érkezhet a magyar piacra. A Tacontento étterem hálózatot Guatemalában alapították, kategóriájában az egyik legsikeresebb étteremlánc Latin-Amerikában.
Erős külföldi terjeszkedést tervez az itthon pillanatok alatt a legmenőbbek közé avanzsált borbár hálózat, a DiVino.
Alig egy éve kezdte Budapesten, ma már több 30 magyarországi településen szállítja házhoz jellemzően a pizzát, a hamburgert és a sushit a fejlődő piacok legnagyobb ételfutár hálózata a Foodpanda.