#világ





MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.





Izrael már elvégezte Iránban a munka javát, az USA befejezheti – hangsúlyozza egy neves amerikai történész és a volt izraeli külügyminiszter

Niall Ferguson és Yoav Gallant egyetért azokkal, akik szerint csakis az amerikai légierő tudja kifüstölni az utolsó iráni urándúsítókat. A Times-ban megjelentetett közös kommentárban a Stanford Egyetem professzora és az izraeli diplomácia korábbi főnöke rámutat: érthető, hogy Trump a legnagyobb gondossággal készíti elő döntését.


A Hezbollahot támadta éjszaka Izrael

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy az éjszaka folyamán csapást mért a dél-libanoni Nakura térségében az Irán-barát Hezbollah egyik állására.