Ha Puzséron múlik, Vitézy Dávid lesz a BKK vezére
A Facebookon fogadkozik a független főpolgármester-jelölt.
A Facebookon fogadkozik a független főpolgármester-jelölt.
Szeged polgármestere egyértelmű figyelmeztetést kapott - árulta el a HVG-nek adott interjúban.
Előre lehetett tudni, ki nyeri a kelet-ukrajnai szakadárok kezén lévő két „népköztársaságban” az elnökválasztást, mert a győztesnek kijelölt indulók ellenfelei csak statiszták lehettek. A voksolás miatt tovább romlott a viszony a Nyugat és Moszkva között.
A kamarát két cikluson át vezető Réti László nem indult újra a tisztségért.
A K-Monitor feketelistáján névvel együtt böngészhetők azok a jelöltek, akik szavazatok helyett valószínűleg inkább kampánytámogatásra utaztak.
A Fidesz-KDNP jelöltje, Horváth Ádám lett a XVI. kerületi 2. választókerület önkormányzati képviselője, 57-36 százalékra legyőzte a Momentum jelöltjét - írta az Index.
A Fidesz-KDNP pártszövetség támogatásával indult Szentirmai Istvánt választották Ács polgármesterévé.
Ácson Lakatos Béla helyére választanak polgármestert.
Időközi testületi választást tartanak vasárnap a XVI. kerületben, a kormánypárti jelölt korábban zsidók és bolsevikok közös világhatalmáról beszélt.
Mandátumot nyert a nevadai helyi választásokon a republikánusoknak egy halott bordélytulajdonos, aki miután indult egy felnőtteknek szánt valóságshow-ban, Trumphoz hű republikánusként kezdett kampányolni.
A vezető európai politikusok ugyan megkönnyebbüléssel vették tudomásul, hogy a demokraták többséget szereztek az amerikai kongresszus alsóházában, ám nem számítanak arra, hogy rövid távon gyökeresen megváltozna az USA bel- és külpolitikája. A populisták Trump győzelmeként értékelik a voksolás eredményét. .
Bejött a papírforma az amerikai félidős választáson: a demokraták megszerezték a többséget az alsóházban, a szenátus irányítását viszont megtartották a republikánusok.
Most kiderül, mennyire jött be Trump elnöki munkája.
A közösségi médiában könnyen kiadják a dühüket, kampányokat szerveznek, aktívak - ám amikor el kellene menni voksolni, már egyáltalán nem annyira tevékenyek.
Angela Merkel leváltásához és előre hozott választáshoz vezethet a mai tartományi választás.
Láthatóan simán kicselezték a rendszert, mostanra pedig mind felszívódtak. A legtöbb tartozással az Összefogás párt rendelkezik.
Ami rendíthetetlennek tűnt Bajorországban, az mind megrendült a hétvégi tartományi választáson. Molnár Tamás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatójának elemzése.
A bajorországi választási eredmény azt mutatja, hogy megállt, vagy legalábbis lelassult a jobboldali radikális populista párt, az Alternatíva Németországért (AfD) előretörése. A zöldek látványos megugrása pedig arra utal, hogy a baloldalon is van alternatívája a fősodorhoz tartozó pártoknak. A DW hírportál szerint pedig az is igaz, hogy ismét kiderült, a német lakosságnak már nagyon elege van a két hagyományos óriáspárt, a CDU/CSU, illetve a szociáldemokraták (SPD) országos szintű koalíciójából.
Térmeg György (független) maradt a Fejér megyei Vajta polgármestere, miután a vasárnapi időközi választáson a három jelölt közül ő kapta a legtöbb szavazatot.
Tizenöt százalékkal szavaztak többen László Győzőre, a baloldali jelöltre, mint a fideszes Melega Miklósra. Nem hivatalos adatok szerint az MSZP-s Czeglédy Csaba megüresedett helyére kiírt választáson az ellenzéki jelölt 927-693 arányban diadalmaskodott.