Népszavazás Trumpról - 2018
Hivatalosan a képviselőház és a szenátus megújításáról, illetve megannyi kormányzói posztról szól a november 6-i amerikai félidei választás, az elemzők azonban egyetértenek abban, hogy ez nem más, mint egy népszavazás Donald Trump politikájáról. A HVG és a hvg.hu tudósítója a helyszínen követi az eseményeket.
A fiatalok azok, akik a legkönnyebben szörnyülködnek egy nekik nem tetsző eredményen, ám annak alakításában már távolról sem annyira aktívak. Ez bebizonyosodott a 2016-os brit Brexit-népszavazásnál, és a sokak szerint részvételi rekordot ígérő félidős amerikai kongresszusi választásnál sem más a helyzet. Legalábbis ez az, amiben egyetértett a Dél-Kaliforniai Egyetem (USOC) három hallgatója, a demokraták helyi szervezetét képviselő Sofia James, a politikai progresszióért küzdő csoportot vezető Alec Vandenberg, valamint a magát libertariánusnak valló Michael Pozzi.
A diákvezetők azt szeretnék elérni, hogy a korosztályuk részvételi aránya a legutóbbi, kiábrándító 15 százalékról a már sokkal elfogadhatóbbnak tűnő 40 százalékra emelkedjen - ám még ez is messze elmarad attól, amilyen arányban a szüleik, illetve a nagyszüleik leadják a voksukat. A céljuk érdekében különböző programokat szerveztek a campuson, hogy előbb a regisztrációra, majd a szavazásra rávegyék a társaikat. Az eszközök közé tartozott a sör és az ingyen kaja is, hogy egyfajta ünnepséggé tegyék a választójog gyakorlásának aktusát.

Abban is alkalmazkodtak korosztályuk életstílusához, hogy nem az idősebb generációknál megszokott, telefonos mozgósítással próbálkoztak, mert az hatástalan. Ehelyett SMS-ben, WhatsAppon, Twitteren, más közösségi médián küldtek szöveges üzeneteket, mert azok célba érnek. Hogy milyen sikerrel jártak, az kedden dől el, de azért akadtak a nyári meleget idéző november eleji napon sétáló diákok közül, akik nem tudták, hogy november 6-án washingtoni és helyi szenátorról és képviselőről, számos más poszt betöltőjéről, s Kaliforniában legalább tucatnyi népszavazási kezdeményezés sorsáról dönthetnének.
Nem próbálkoznak a fiatalok telefonon megkeresésével a demokrata párt San Fernandinóban lévő helyi kampányközpontjában sem, ahol algoritmus által vezérelt módszerrel hívják sorra potenciális szavazóikat, akiket próbálnak meggyőzni előbb a regisztrációról, majd a szavazásról. Mint Shanna Ingalsbee, a San Fernandinó-i demokraták vezetője elmondta, ők is szöveges üzenettel érik utól a huszonéveseket, akik nem szívesen vesznek fel ismeretlen számról érkező hívást.
Van egy más módszerük is - tette hozzá. Amióta Kalifornia beindította azt a programot, hogy azt a fiatalt, aki a 18. életévének betöltése után - ami szavazásra is jogosít - megszerzi az első jogosítványát, azt a közlekedési hatóság (DMV) automatikusan regisztálja függetlenként, kimazsolázzák azok nevét, akik általuk demokrataként ismert háztartásban élnek. Ezt az USA-ban legálisan feldolgozható és elemezhető szavazói adatbázisokból némi számítógépes munkával kideríthetik. Aztán megkeresik a potenciális ifjú szavazót, hogy megpróbálják rábeszélni, regisztrálja át magát demokratává, s így bekerül a párt által aprólékosan felépített adatbázisba, ahonnan mozgósítható. Ingalsbee elmondása szerint az esetek négyötödében sikerrel járnak.
A fiatalok választói aktivitásának növelését Kalifornia is feladatának tekinti. Mint Dean Logan, a Los Angeles megye - ahol több regisztrált választót tartanak számon, mint az USA szövetségi államai közül 42-ben - kormányhivatalának igazgatója elmondta, a 16-17-évesek előzetes regisztrációt kapnak, és a középiskolákban tartott felvilágosító kampányban tudatosítják bennük, hogy 18 évesen jogosultak lesznek a választásokon való részvételre.
Nagy Gábor / Los Angeles