Elbukott a francia vendéglősök gerillanyitási akciója
Ott a bezárás mellett a támogatás elvesztése volt a tét.
Ott a bezárás mellett a támogatás elvesztése volt a tét.
A Nébihnél kell áprilistól bejelentkezniük azoknak, akik kisállat-kereskedelmet vagy szaporítást végeznek. Azzal magyarázzák az új szabályt, hogy túl sok törzskönyv nélküli, gyakran állatkínzásnak számító körülmények között tartott kölyökkutyát adnak el Magyarországról külföldre.
Ahmed Harist életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Bangladesben politikai gyilkosság miatt, de elszökött. A Direkt36 és az Al Jazeera közös nyomozása szerint a férfi Budapesten talált menedéket 2015-ben, és azóta is itt él.
A tao-program keretében jutott újabb, bőkezű támogatáshoz a felcsúti utánpótlás alapítványa.
A világ legnagyobb tőzsdei kibocsátására készült a leggazdagabb kínai, Jack Ma, amikor egy rosszul időzített kritika miatt három hónapra eltűnt és semmit sem lehetett hallani róla. Most úgy tűnik, vége a viszálynak a kommunista hatalommal, de az is biztosra vehető, hogy az egész ügynek lesznek még következményei.
A támogatást nem csak a városban dolgozók igényelhetik.
A Madách téri bárt néhány napja záratta be a rendőrség, miután legalább százfős tömeg gyűlt össze a hely előtt. A tulajdonos szerint a kiszállítással tönkremennek, ezért vezették be az elviteles megoldást.
A társaságok megtéveszthették az előfizetőket.
A hotel a katolikus Magyar Kolping Szövetség tulajdonában van, a katolikus rádiók pedig sorra nyerik el a frekvenciákat az NMHH-nál.
A 2020-as év nagy nyomás alá helyezte az IKEA teljes működését.
A Laguna tulajdonosa alkalmazottként jelentené be a vendégeit, így ők jogszerűen tartózkodhatnának a presszójában.
A munkavállalók azt szeretnék, hogy a koronavírussal járó bolti többletterhelés az idei alapfizetésekben is megjelenjen.
Március 1-től egy munkatárs alapbére sem lesz bruttó 260 ezer forintnál kevesebb az áruházláncnál.
A Jedermanntól szabadon választott összegért lehet elvinni a megmaradt készletet.
Majdnem 30 százalékkal esett a Starbucks nyeresége 2020 utolsó három hónapjában.
Nevet vált a sörfőzde két legismertebb terméke.
A külügyi tárca szerint a légügyi megállapodás újratárgyalásáról, nem új járat indításáról egyeztetett a magyar nagykövet az illetékes mongol miniszterrel.
A francia tulajdonos szerint évek óta veszteségesen termelt az elavult gépparkú üzem, mert már nem kell a vevőknek az ementáli.
A 24.hu cikke végigvezeti, hogyan kapott egy kiválasztott kör titkolózva másfél milliárdos állami támogatást. Lemondás lett a vége.
Az informatikai tendereket sorra nyerő cég a kőbányai RaC Zrt.-be száll be.