Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
3,6 milliárd forintért dolgoznak a 4iG és társai a Magyar Nemzeti Banknak.
Folytatódik a 4iG Nyrt. sikerszériája. A Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő vállalat kedden két sikeréről adott ki tájékoztatást a tőzsde honlapján.
Az egyik szerint a cég szerződést kötött a Magyar Nemzeti Bankkal arról, hogy a T-Systems Magyarország Zrt.-vel és az Officium Szolgáltató Kft.-vel közösen alakít ki számára olyan infrastruktúrát a Budapalotában, „amely biztosítja a feltételeket az adott helyszínen dolgozóknak a munkavégzéshez, valamint az épületben kialakításra kerülő számítógépterem működőképességét, továbbá ezen hardver és szoftver elemeinek rendszertámogatását és követését”. Ezért a munkáért a három cég összesen 2,6 milliárd forintot kap.
A jegybank egy másik pályázatán viszont egyedül indulva nyert a 4iG. A feladat, amelynek az értéke 1 milliárd forint, a teljes magyarországi készpénzforgalom hátterét biztosító logisztikai rendszer és a rendszer részét képező Adatlekérdező Modul (együttesen: KLIR) megvalósítása, továbbá az elkészült rendszer üzemeltetési támogatása 60 hónapon keresztül.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.