Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A társaságok megtéveszthették az előfizetőket.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Vodafone és a Magyar Telekom ellen is versenyfelügyeleti eljárást indított, mert valószínűleg mindketten megtévesztően hirdették mobilnet-csomagjaikat egyes közösségi alkalmazások korlátlan használatának lehetőségével.
A GVH csütörtöki közleménye szerint a reklámok azt a benyomást kelthetik a fogyasztókban, hogy a mobilinternet-csomagban foglalt adatmennyiségen felül használhatnak meghatározott, mobileszközre (is) telepíthető közösségi alkalmazásokat. Valószínűsíthető azonban, hogy bizonyos adatforgalmak ilyen esetekben is csökkentik a fogyasztók rendelkezésére álló keretet, ezért azok használata valójában nem korlátlan.
A versenyhivatal felhívta a figyelmet, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.
Az eljárás lefolytatására biztosított idő három hónap, ez indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – jelezte a GVH.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.