Bús Balázs képviselőjelöltként indulna Óbudán 2022-ben
A volt polgármester szerint 30 éve nem látott mélyrepülésben van a kerület.
A volt polgármester szerint 30 éve nem látott mélyrepülésben van a kerület.
Csütörtökön elindult a diákok hőmérsékletmérése az iskolák bejáratánál, egy óbudai általános iskolában az iskolaőr kezébe is lázmérőt nyomtak. A szülők elégedettek a lépéssel, de van, aki szerint ez kevés, tesztelni kellene a tanulókat. Azt nem árulja el az Emmi, hogy pontosan honnan és mennyiért vettek 41 ezer érintésmentes lázmérőt.
Ellátták, amíg megérkeztek a mentők.
A férfi a vád szerint közel négy évig zaklatott kiskorú diáklányokat.
Szombaton derült ki, vasárnap már fertőtlenítették az épületet. 13 másik gyermek és 4 dolgozó lehet még érintett.
Marihuánát, ecstasytablettákat, LSD-bélyeget és növényi maradványokat is találtak a rendőrök a 38 éves férfinél.
Három dolgozó tesztje lett pozitív az Óbudai Százszorszép Óvodában.
Szinte pontosan egy évvel ezelőtt árasztotta el a trágyaszag Budapestet, most úgy tűnik, itt az újrázás.
A kocsit vezető 71 éves nőt kórházba vitték.
A harmadik gyanúsított letartóztatását is elrendelte a nyomozati bíró az óbudai rablás ügyében.
600 ezer forintot zsákmányoltak egy Óbudán lakó nőtől, a rendőrség elfogta a tetteseket, és a felbujtójukat, a nő volt barátját.
A Hajógyári-szigetre tervezett, komoly fairtással járó állami gigaberuházás előkészítéséhez az ellenzéki óbudai önkormányzat is megadta tulajdonosi hozzájárulását, ám az azóta kirobbant vita nyomán ezt utólag megpróbálja visszavonni. A kormány alternatív javaslatról beszél.
A III. kerületi önkormányzat nem támogat semmilyen környezetvédelmi szempontokkal ellentmondásban álló építkezést a sziget területén.
A 67 éves vádlott lánya élettársának az anyjával végzett.
Az ágykiürítések miatt nem műtötték meg a beteg polipját, otthonában halt meg, miközben a család a mentőket hívta telefonon.
Folytatódik az út rekonstrukciója, amire az útburkolat elhasználódása miatt van szükség.
Az új rendház és az oratórium alapkövét Varga Mihály pénzügyminiszter, Óbuda országgyűlési képviselője rakta le.
A vasárnap esti tűz és robbanás következtében öt épület sérült meg, három lakhatatlanná vált.
A férfit első fokon húsz év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, az ügyészség szerint azonban ez kevés.