Négy autó, egy furgon és egy kamion ütközött össze Óbudán
Hárman sérültek meg a balesetben.
2018-ban még turistacsalogató gasztrocsarnokot ígértek a Kolosy téri piac helyére, amit az Elios volt társtulajdonosa üzemeltetett volna. A pályázat elnyerése óta viszont gyakorlatilag semmi nem történt ott azonkívül, hogy az azóta ellenzékivé vált önkormányzat annyira rossznak találta a szerződést, hogy eladta az egész ingatlant Mészáros Lőrinc köreinek.
Két órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A 24 éves férfi az élettársa fotójával hálózta be áldozatát.
Lecserélnék a III. kerületben a H- és a K-hidat is. Az építéshez a Déli összekötő vasúti híd most elbontott elemeit használnák fel.
A rendőrök két fiatalkorú és egy 18 éves fiút értek tetten.
Bús Balázs korábban is jótékonykodott.
Óbudán hoznának létre egy világraszóló popkulturális és társművészeti központot.
Hajnalban gyulladt ki két autó a Miklós utcában.
Óbuda-Békásmegyer önkormányzata igazi találkozóponttá alakítaná a kerület egyik legnagyobb forgalmú csomópontját.
Az óbudai közösségi költségvetési program során a kerület lakosai által javasolt fejlesztések valósulnak meg.
A Párbeszéd képviselője, Tordai Bence szerint a pénzügyminiszter felelős a II. és a III. kerületet ért kormányzati elvonásokért. Varga Mihály rongálást emleget.
12 óra alatt nem kevesebb, mint 219 gyorshajtót mértek be a rendőrök a III. kerületben.
Milliárdos kártérítési per és rendőrségi nyomozás is zajlik a leggazdagabb magyarok közé tartozó Füzesi Attila első, óbudai luxuslakásprojektjének ügyében. A vállalkozó nyugtat.
Csaknem 12 évet kapott L. Tibor. Négy éven keresztül zaklatott kiskorú lányokat.
Letesztelték volna a gimnázium összes diákját és tanárát, de a digitális tanrendre átállás miatt megszakadtak a mintavételek.
Hollandiából hozott be egy banda kokaint és szintetikus drogokat. A bűnszervezet vezetőjére életfogytiglant kért az ügyészség.