Pegasus-ügy

Pegasus-ügy

Az elmúlt évek legkomolyabb lehallgatási botrányát szellőztette meg egy nemzetközi oknyomozó együttműködés keretében a Direkt36. Mint kiderült, számos országban ismert újságírók, üzletemberek és ügyvédek százainak mobiltelefonjára telepíthették az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét, amit minden jel szerint a magyar állam is bevethetett. A botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.





Akcióba lendültek a megfigyelt újságírók
 

Akcióba lendültek a megfigyelt újságírók

Hazai és nemzetközi szervezetek is indítottak eljárást a Pegasus-ügy miatt az érintettek beadványai után vagy meghallgatásával. Van olyan lehallgatott is, aki szerint nincs elégséges bizonyíték ahhoz, hogy feljelentést tegyen.

Tarnay Kristóf Ábel Tarnay Kristóf Ábel


A lehallgatási botrány kezdetén Szijjártó azt kérdezte, a Nemzeti Sport előfizetésével van-e baj
 

A lehallgatási botrány kezdetén Szijjártó azt kérdezte, a Nemzeti Sport előfizetésével van-e baj

Szijjártó Pétert és Pintér Sándort is meghallgatta a nemzetbiztonsági bizottság csütörtökön. Szijjártó Péter azt mondta, a Pegasust gyártó izraeli NSO-ról először hallva azt hitte, a Nemzeti Sport Online-ról van szó. A belügyminiszter arról beszélt, nem tudnak informatikai támadást indítani a magyar választási rendszer ellen. Kövér beszédére is reagáltatták.

hvg.hu hvg.hu


Katrein Ferenc: „A Pegasusszal a saját politikai elitünket szolgáltattuk ki”
 

Katrein Ferenc: „A Pegasusszal a saját politikai elitünket szolgáltattuk ki”

Biztosan nem tesz jót a magyar titkosszolgálatok és az amerikai társszervek közötti kapcsolatnak, hogy a kormánypropaganda egyfolytában CIA-ügynöközi a kormány kritikusait vagy politikai ellenfeleit, a fehérorosz helyzet és az amerikai-kínai konfliktus miatt pedig előbb-utóbb színt kell vallaniuk a magyar döntéshozóknak – nyilatkozta a hvg360-nak Katrein Ferenc egykori titkosszolga, aki 13 évig dolgozott a magyar kémelhárításnak egyebek közt műveleti igazgatóként. Egy kormányváltás esetén szerinte pacifikálni kellene a szolgálatokat, mert komoly károkat okoz, hogy minden ciklusban akad egy-egy botrány.

Dezső András Dezső András


Nemsokára kész Péterfalvi Pegasus-jelentése, de a részletek titkosítását nem oldják fel
 

Nemsokára kész Péterfalvi Pegasus-jelentése, de a részletek titkosítását nem oldják fel

Már “íródik” a Pegasus-ügy vizsgálatát lezáró jelentés – mondta lapunknak az adatvédelmi hatóság elnöke, aki újabb határidőt is ígért. Péterfalvi Attila szerint még “néhány hét”, és kész a jelentés nyilvános része. Közben a Belügyminisztérium azt is elárulta a hvg.hu-nak, hogy nem tervezik feloldani a titkosítás alól az ügy anyagait.





Péterfalvi az Amnestyt hibáztatja, amiért nem készült el a Pegasus-jelentéssel
 

Péterfalvi az Amnestyt hibáztatja, amiért nem készült el a Pegasus-jelentéssel

Minden megvan a NAIH elnöke szerint ahhoz, hogy lezárja a Pegasus-ügyben a vizsgálatát, már csak az Amnesty Internationalre vár. Ők szerinte nem együttműködők, a jogvédő szervezet ezt visszautasítja. Péterfalvi Attila a 300 tételes telefonszámlistát szeretné látni, hogy egyenként utánajárjon a megfigyelések jogszerűségének. Azt is mondta, kétféle jelentést készít, és a nyilvános, rövidebb változatban nem sok konkrétum lesz.