Újra felfüggesztik Hollandiában a 60 éven alattiak AstraZeneca-vakcinával történő oltását
Öt újabb eset után vizsgálják, van-e kapcsolat az oltás és a vérrögképződés után.
Öt újabb eset után vizsgálják, van-e kapcsolat az oltás és a vérrögképződés után.
Egy nappal az után, hogy Oszaka vezetői azt mondták, a járvány miatt elképzelhető, hogy azt kérik, ne haladjon ott át az olimpiai láng, a szervezők arról beszéltek, dolgoznak, hogy ne kelljen változtatni az útvonalon.
A húsvét a feltámadás ünnepe, a tavasz pedig a testi és a szellemi megújulás időszaka. Legalábbis békeidőben. Már a tavalyi ünnep is a karanténban talált ránk, idén azonban már pótolhatatlan veszteségekkel is kell számolnunk, hiszen mostanra rengetegen gyászolják a járvány során elveszített rokonukat vagy barátjukat. A gyászmunkát az eleve rossz mentális állapot mellett jócskán megnehezítheti a búcsú hiánya, de akár a szociális háló fizikai távolsága is. Singer Magdolna gyásztanácsadóval beszélgettünk.
Szlovéniának már nem jutott abból a vakcina-mennyiségből, amit szolidaritási alapon oszt szét az EU, de az AstraZeneca sem szállít annyit az országnak, amennyit lekötöttek. Horvátországban viszont nyárra beolthatják a lakosság felét az extra adag Pfizer-vakcinának hála.
Az egyenruhások legtöbbje már megkapta a védőoltást. A regisztráltak közül csak az maradt ki, aki visszautasította a neki felajánlott vakcinát.
A tisztifőorvos szerint kevesebb van már előttünk, mint amennyi mögöttünk, és ha fegyelmezetten kibírják az emberek a húsvétot, akkor hamarosan tetőzhet a járvány.
A kormánypárt új kampányának már el is készült az első videója, amelyben Orbán Viktor hallható.
A háziorvosok a hosszú hétvégén is küldhetik az embereket, az oltópontok nyitva lesznek.
Nem szabad a csodadoktorokra és politikai sarlatánokra hallgatni a köztársasági elnök szerint.
Tavaly október óta negyedszer hosszabbították meg a vészhelyzetet.
Jövő héten meglehet a részleges nyitáshoz szükséges 2,5 millió beoltott.
Kisfilmmel jelentkeztek az orvosi szervezetek.
Csökkent a kórházban és a lélegeztetőgépen lévők száma.
A világon 129 510 295 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 826 852, a gyógyultaké pedig 73 380 066 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint.
Magyarország is támogatta, hogy hamarabb juthassanak több vakcinához azok az országok, amelyek az EU szerint a legrosszabb helyzetben vannak.
Több mint 260 koronavírusos beteg hunyt el, és 9 ezer fölött van a fertőzöttek száma is - mondta be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban. 3-3,5 millió beoltottnál jöhet a nagyobb szabadság, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára elindul a kulturális élet és nyitnak a szállodák - lebegtette be. A pontos részletekről később beszél.
Sok ezren mentek el a rendezvényre, amit egy percig sem gondolt komolyan annak szervezője. Aztán megérkeztek a rohamrendőrök is.
A francia Európa-ügyi államtitkár szerint mire engedélyt kap az orosz vakcina, addigra az EU-nak sokkal több vakcina áll majd rendelkezésére.
Három nappal a választás előtt jelentették be a nyitást. Az egészségügyi miniszter szerint van szabad kapacitás a kórházakban.
A MOK szerint már csak pár hetet kell kibírni.