UV-fénnyel ölné meg a koronavírust a repülőgépeken egy svájci cég
Az UVeya nevű svájci vállalat egy speciális robotot épített, ami alkalmas lehet arra, hogy sterilizálja a repülőgépek utasterét.
Az UVeya nevű svájci vállalat egy speciális robotot épített, ami alkalmas lehet arra, hogy sterilizálja a repülőgépek utasterét.
Az Új Világ Néppárt kezdeményezte az akciót.
A most szombatig zajló, első körös oltásra 78 ezer ember kapott behívót.
Az egészségügyi miniszter elborzadt a folyópartokon sörözgető emberektől.
Azokon az osztályokon is egyre nagyobb a nyomás, amelyeken „még” nem koronavírusos betegeket látnak el.
A politikus szerint rosszindulatú Lázár János kijelentése.
A dalversenyt május végén rendezik Rotterdamban, de addig a számoknak is jól kell alakulnia.
Az oltóanyag gyártója ígéri, hogy egy második oltás után már 90 százalék feletti lesz a védettség.
A kutatók úgy vélik, hogy a Covid–19 miatt kórházban kezelteknél magasabb lehet a szervkárosodás aránya.
Az ünnepekre készülve főleg százalékokra lebontott statisztikákat jelentettek be az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az Opera szakszervezete szerint kevesebben fertőződtek volna meg, ha időben leállítják a próbákat, az igazgató szerint a „militáns” szakszervezet keltette, politikai alapú botrányhírről van szó.
Lakosságarányosan Magyarországon halnak meg naponta a legtöbben koronavírus-fertőzésben. Bár több szakértő szerint ebben a megkésett korlátozó intézkedések is szerepet játszanak, az emberek felelőtlensége, rossz egészségi állapota és a forráshiányos egészségügyi ellátórendszer legalább ennyire ludas, miközben az egészségügyi dolgozók erőn felül küzdenek a betegek életéért.
A hétvégi nyitás elúszott, de még megvan az esély egy erős nyári szezonra.
A Carnivac-Cov nevű oltóanyag a világ első olyan Covid-vakcinája, amit állatok számára fejlesztettek. Az oroszok szerint nincs semmilyen mellékhatása, és 100 százalékban működik.
Az operatív törzs szerint a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed. 1512-en szorulnak gépi lélegeztetésre.
Az új építésű nyaralók mellett az alacsonyabb árú ingatlanok iránt is nőtt a kereslet a magyar tenger környékén.
15 millió adag ment tönkre a Johnson and Johnson oltóanyagából egy emberi hiba miatt.
A DK elnöke szerint ha Orbán Viktor „elvégezte volna a dolgát”, nem kellene rossz híreket hallania.
Olyan, mint a dél-afrikai.
Egy szakmai útmutatót is mellékeltek a listához.