Használaton kívül autók ezrei állnak az amerikai stadionok parkolóiban
Sportrendezvények egyelőre nincsenek, de a sportesemények helyszíneinél található parkolók a koronavírus hatása miatt tömve vannak.
Sportrendezvények egyelőre nincsenek, de a sportesemények helyszíneinél található parkolók a koronavírus hatása miatt tömve vannak.
Februárban adtak hírt ferihegyi koronavírusos betegekről.
Úgy számolnak, hogy a korlátozás feloldása után egy-két héttel már ismét ugyanannyian fognak plázázni, mint korábban.
A mesterséges intelligencia sokszor bizonyította már, milyen hatékony tud lenni a rákkutatásban. A jelek szerint bizonyos szoftverek a koronavírus-betegség felismerésében is jól alkalmazhatók, erre enged következtetni egy új, amerikai beszámoló.
A DesignMaker nevű YouTube-csatorna videósa egy igen különleges fejlesztéssel állt elő. Első ránézésre inkább hasonlít a Batman-világból ismert Bane maszkjára, mint egy valóban viselhető arcmaszkra. Pedig lehet hordani, még extra funkciója is van.
Várták a Szent János Kórház koronavírus-osztályának ápolói a 180 százalékos bért, de a múlt havi munkájukért a legtöbbjük nagyon kevés fizetést kapott – írja a 24.hu. A kórház korábban azt közölte, hogy mindent kifizettek.
Megkezdődött a magyar vakcina fejlesztése, Trump újabb nemzetközi egyezményt mondott fel, halálos késelés a Deákon. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Nemrégiben hajszál híján az Év Autója lett, hamarosan viszont véget érthet az Alpine A110 pályafutása.
Ezt a gazdasági helyzetre mondta, holott összesen 173 ezer olyan magyar van, akik nem találnak munkát, de szeretnének dolgozni, és a kormányhoz fordultak segítségért. Mégis a lelkesedés határán áll. Arról is beszélt péntek reggeli interjújában, hogy ha nem vigyázunk, visszaerősödhet a járvány. A baloldalt, Sorost és az EU-t ekézte, Káslert magasztalta.
3678-ra emelkedett a nyilvántartott fertőzöttek száma péntekre. Minden járványhír egy helyen.
Három hollandiai egyetemi oktató azt mutatta be a Washington Postban, hogy két hónapja nem a kifejezetten demokratikus államok reagáltak a leggyorsabban a járvány felbukkanására. Az európai tekintélyelvű rendszerek gyorsabbak voltak, amikor korlátozásokat kellett bevezetni és a gyorsaság számított.
A vállalatok létszámigényének felmérése már folyamatban van, eddig több mint hatvan cég adatai állnak rendelkezésre.
Az aktív fertőzöttek száma 1615 főre csökkent.
Húsz perc alatt eredményt mutató, laboratóriumi vizsgálatot nem igénylő koronavírusteszt próbája kezdődött csütörtökön Nagy-Britanniában.
A 115 csecsemő közül csak háromnál mutatták ki a koronavírust, de pár nap után ők is negatív tesztet adtak.
Arról, hogy milyen gyorsan lehet elkészíteni a védőoltást, megoszlanak a vélemények.
Mindenki a vírussal van elfoglalva, és épp ezt használják ki az illegális fakitermelők.
Michael Cohenre hároméves büntetést szabtak ki, de a tüdőproblémás férfit a járvány miatt előbb kiengedték. Messzire ugyanakkor nem juthat.
Nagy az esélye a katasztrófának Sebastiao Salgado, az Unicef jószolgálati nagykövete szerint, és ebben komoly szerepe van Jair Bolsonaro elnöknek.
Mindenütt növekszik a forgalom, de kiugró érdeklődés sehol nincs. Az emberek óvatosak, maszkot viselnek, tartják a távolságot.