szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A mesterséges intelligencia sokszor bizonyította már, milyen hatékony tud lenni a rákkutatásban. A jelek szerint bizonyos szoftverek a koronavírus-betegség felismerésében is jól alkalmazhatók, erre enged következtetni egy új, amerikai beszámoló.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

A New York-i Mount Sinai kórház kutatói olyan szoftvert fejlesztettek, amely állításuk szerint – több paramétert figyelembe véve – képes felismerni, ha valaki koronavírus-fertőzött. A szoftvert a kórház illetékesei egy második orvosként jellemzik, mondván olyan tudással rendelkezik, mint egy tapasztalt radiológus. A program szerintük olyan helyzetekben is használható, amikor az komputeres tomográfia (CT) vizsgálat felvételei alapján nem egyértelmű, hogy a páciensnek valamilyen tüdőbetegsége van. (Az Egyesült Államokban eleve gyakrabban alkalmazzák a CT-vizsgálatot a Covid-19 diagnosztizálásához.)

Az újdonságról a Nature Medicine című orvosi folyóiratban számoltak be, megemlítve az alkalmazásának legfontosabb előnyeit is. Mint a kutatók írták, a tüdőről készült (hagyományos) felvételekből sokszor nem mindig lehet idejekorán megállapítani a szervi megbetegedést, mivel a fertőzés korai szakaszában az eltérések gyakran csak részlegesen vagy egyáltalán nem látszódnak. A bővebb információt adó laboratóriumi vizsgálatok napokat vehetnek igénybe, miközben a páciens állapota rosszabbra fordulhat. A tudósok szerint ezeket segítheti kiküszöbölni a mesterséges intelligencia, amely a többi közt a vérképet, az életkort és a tüneteket is figyeli.

A kutatók 900 kínai beteg adatát használva tréningezték az algoritmust, hogy minél pontosabb megállapításokat tegyen. Az Engadget erről azt írja, hogy a szoftvernek 419 olyan felvételt is megmutattak, amely azonosított koronavírus-fertőzöttől származott. A tanulmány szerint a tesztben olyanok is részt vettek, akik jártak a vírus kitörési pontjának számító Vuhanban. Az eredmények igen jól sikerültek: az algoritmus több esetben ismerte fel a betegséget, mint a CT-felvételeket elemző orvosok. (Előbbi 84 százalékos pontossággal dolgozott, míg a klinikai adatokat értékelő szakorvosok csupán 75 százalékkal.)

A Mount Sinai kórház szerint Amerikában ez az első intézmény, ahol a mesterséges intelligenciától is véleményt kérve vizsgálják a potenciális koronavírus-betegeket.

A kínai technológiai óriás, az Alibaba volt, amely elsőként alkalmazta a számítógépet a koronavírus elleni küzdelemben. Az a fejlesztés állítólag 96 százalékos pontossággal dolgozik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Szijjártó: Az űr a határon kívül van, ezért külügyi kérdés

Szijjártó: Az űr a határon kívül van, ezért külügyi kérdés

Csak rá kell pattintani a mágnesre a laptopot, és már indul is a hűtése

Csak rá kell pattintani a mágnesre a laptopot, és már indul is a hűtése

Révész Sándor: A közmunka átok és létszükséglet

Révész Sándor: A közmunka átok és létszükséglet