Mi jut eszébe elsőként Finnországról? Ideje, hogy mostantól a szaunázás, a Mikulás, a rénszarvasok és a magas színvonalú oktatás mellett a sisu fogalma is beugorjon. A sisu köré épülő filozófia és életmód segít átlendíteni a nehéz helyzeteken, elviselhetővé, sőt örömtelivé teheti a kényelmetlen szituációkat, és olyan elképesztő teljesítményekre ösztönözhet, mint a téli úszás a 2 fokos Balti-tengerben vagy egy 2400 kilométeres ultramaraton. Tanuljunk a finnektől!
A skandináv életérzést boncolgató cikkek, könyvek, lifestyle-blogok sorában, a dán hygge és a svéd lagom szavakkal összefoglalható boldogság- és harmóniareceptek után a hazai köztudatban is megjelent mindennek a finn megfelelője, a sisu (ejtsd: sziszu). Két könyvet is lefordítottak magyarra a témában (Sisu és én – Hogyan találtam meg önmagam? Jaffa Kiadó, Sisu – Pozitív életszemlélet finn módra, Kossuth Kiadó), így az élet néhány területére megoldást nyújtó, jól csengő új varázsige 2018-ban a sisu lett.
A sisu azonban bizonyos tekintetben különbözik a dán hyggétől, amely egyfajta pozitív szemléletet, közösségi ellazulást jelent, és a svéd lagomtól is, amely pedig legegyszerűbben a belülről fakadó mértékletességgel írható le. A sisu inkább egy olyan gondolkodásmódot takar, amely gyógyír lehet bizonyos 21. század népbetegségek kezelésére. Például a stresszre, az elhízásra, a 2-es típusú cukorbetegségre. Egész nap a számítógép előtt görnyedő újságíróként kifejezetten tudom ajánlani, hogy egész nap a számítógép előtt görnyedő emberek, a rendszeres testmozgásra ritkán adó puhány városiak, stresszes, idegbajos, rosszul alvó, kimerült és agyonhajszolt munkavállalók olvassanak el egy könyvet vagy legalább egy cikket a sisuról. Jót fog tenni. A sisuról való gondolkodás és az annak jegyében való cselekvés ugyanis fizikai és mentális értelemben is szívóssá tehet minket, eltunyult irodistákat.
Állhatatosság, jéghideg elszántság
A sisu szó nehezen definiálható. Oly annyira nehezen, hogy Tim Lomas, a pozitív pszichológia elismert szakembere készített egy folyamatosan bővülő, de már most tekintélyes méretű gyűjtést (megéri böngészni, magyar kifejezések is vannak köztük) az olyan szavakból, amelyeket nem lehet rendesen lefordítani angolra, és ezek között megtaláljuk a sisut is. Lomas megnyugtatásaképpen közöljük, hogy a sisu magyarra is épp olyan nehezen ültethető át, mint az angolra.
A fentebb említett könyvek szerint a sisu szívósságot jelent, akaraterőt, elszántságot, amely nem engedi, hogy feladjuk, hogy a könnyebbik utat válasszuk. Egyéb hangzatos körülírások szerint a
sisu nem az a fajta állóképesség, amelynek köszönhetően valaki képes fölszaladni egy hegyre, hanem állhatatosság, amellyel egyik lábunkat a másik elé tesszük.
Vagy rövidebben: a sisu „jéghideg elszántság, amely lehetővé teszi a lehetetlent”.
Szó szerinti jelentése „belső”, „zsigeri”, és a sisu a finnek szerint akkor lép működésbe, amikor nem mennek simán a dolgok, amikor meg kell küzdeni valamiért. Legközelebbi magyar megfelelője talán a kurázsi kifejezés, csakhogy a sisu nem egy kognitív minőséget takar, azaz nem kell hozzá gondolkodni, hogy kritikus helyzetekben bekapcsoljon bennünk a túlélés elképzelhetetlen teljesítményekre sarkalló ösztöne.
A sisu szakértői szerint – merthogy a sisut szociológusok, antropológusok egyetemeken kutatják Finnországban – ez a zsigeri erő természetesen minden emberben megtalálható kisebb-nagyobb mértékben, csak a finneknek egy külön szavuk is van rá. Ez azzal magyarázható, hogy a sztereotípia szerint a finn emberek eleve nem annyira tolerálják, ha valaki passzívan belenyugszik a rossz helyzetébe („feladni nem menő” – hangzik el az egyik könyvben), amelynek okai pedig a finn történelemben és a barátságtalan északi klímában keresendők. Ahogy Finnország egykori első női köztársasági elnöke, Tarja Halonen fogalmaz a Guardiannek: „Egy hideg, rideg és távoli helyen élünk. Mindenkinek keményen kell dolgoznia magáért”.
Ami a zord időjárás mellett a sisu történelmi okait illeti: Finnország 600 évig a svéd, 100 éven át az orosz uralmat volt kénytelen elviselni, 150 évvel ezelőtt pedig még olyan szegény volt az ország, hogy a lakosság 10 százaléka éhen halt. A sisuval foglalkozó könyvek szerint ez a nem túl dicső történelem is arra predesztinálta a helyieket, hogy a sikertelenség, a hányattatások ellenére is kitartsanak.
A sisu, amely Maija Länsimäki nyelvkutató szerint már az 1500-as években is ismert kifejezés volt, nem egy kívülről a finnekre ráhúzott jellemző. A finnek a mindennapjaikban használják ezt a fogalmat, jégtörő hajót neveztek el róla, legismertebb teherautómárkájukat is SISU-nak hívják, valamint történelmi és sportteljesítményeket is jellemeznek a sisuval. Klasszikus sisu pillanat volt például a finnek szerint a téli háború 1939-40-ben.
A szovjetek sokszoros túlerőben voltak, az olykor mínusz 43 fokos hidegben a kis létszámú finn hadseregnek az utánpótlás hiánya, a fegyver- és az egyenruhahiány, a tartalékosok nem megfelelő ellátása miatt is aggódnia kellett, egyértelmű volt, hogy a finnek halálra vannak ítélve a szovjetekkel szemben. A biztos kudarc ellenére sem adták azonban fel, bevetették a „sítalpas fantomokat”, a gerillaakciókba kezdő gyakorlott sífutó katonákat, akik fehér álcát húztak, így észrevétlenül tudtak mozogni a hóban. A harcmodorukat a gyorsaság és az erőforrásokkal való okos gazdálkodás jellemezte, és bár nem győzték le a szovjeteket, a lényeg az volt, hogy bátran szembenéztek a lehetetlennel is.
A sisu statisztikailag is sikeres
Finnországnak szinte minden nemzetközi mutatója kiváló, felsorolni is sok lenne, hogy mennyi mindenben járnak élen a finnek, de azért említünk néhányat. Az 5,5 milliós ország a legszabadabb Norvégia és Svédország mellett, egy 2017-es jelentés szerint ez a legbiztonságosabb állam a világon, az igazságszolgáltatása a legfüggetlenebb, Finnország ott van a legkevésbé korrupt országok között, levegője a legtisztább, az EU-s országok közül Ciprus után itt halnak meg a legkevesebben rákos megbetegedésekben, és Svédország, valamint Luxemburg mellett itt dohányoznak a legkevesebben a felnőttek közül.
A Guardian egy 2018-as cikke szerint az, hogy Finnország a 150 évvel ezelőtti szegénységből és éhínségből indulva ilyen magas szintre küzdötte fel magát társadalmi és gazdasági értelemben, sok mindennek köszönhető, többek között a sisunak is. A sisunak hála a finneknek lett elég önbizalmuk és bátorságuk ahhoz, hogy például radikális döntésekkel megreformálják az oktatási rendszert, és hogy a 90-es években kockáztassanak, és a GDP 4 százalékát fektessék be a kutatás – és infrastruktúrafejlesztésbe, amelynek köszönhetően high-tech paradicsom lett az országból.
Az elme meghatározza a testet, és a test meghatározza az elmét
Legutóbb a sisu többek között egy Emilia Lahti nevű aktivistának köszönhetően került be a köztudatba. Lahti a helsinki Aalto Egyetem doktoranduszaként, korábban pedig a Pennsylvaniai Egyetemen foglalkozott a sisuval, azóta pedig egyfajta guruja lett a finn életérzésnek, TED-előadásokat is tartott a témában. Tavaly elindította a Sisu Not Silence nevű kickstarter kampányát, miután elhatározta, hogy egy ötven napon át tartó, összesen 2400 kilométeres ultramaratonnal akarja felhívni a figyelmet a családon belüli erőszakra. Maga is egy bántalmazó kapcsolatból lépett ki, a futás kihívásáról pedig ugyanaz a kérdés ugrott be neki, mint amikor az agresszív kapcsolatától szenvedett: mégis hogyan lehet túlélni a nagy viszontagságokat?
Lahti természetesen a sisuban találta meg a választ, saját bevallása szerint a mentális keménységén, a látszólagos esélytelenséggel szembeni tettrekészségén múlt, hogy a kapcsolatot maga mögött tudta hagyni, a futást – amely egy ekkora távnál szintén óriási szellemi megpróbáltatást jelent – pedig teljesítette.
Lahti példája is mutatja, hogy a sisut fizikai kihívások során is tetten lehet érni magunkban, azaz gyakorlati úton elő lehet hívni, fejleszteni lehet. Ezzel behatóbban egy Katja Pantzar nevű újságíró foglalkozik a Sisu és én – Hogyan találtam meg önmagam? című könyvében. Pantzar ebben utána jár annak, hogy a sokak által magasztalt és megtapasztalt, a finn gazdaságot is megerősítő hozzáállás, a sisu valójában az egészségnek is nagyon jót tesz. Három területen biztosan segíthet, ha a finn lakosság sisuval átitatott életmódját követjük: legyűrhetjük vele a stresszt, enyhíthetjük a depressziót és még fogyhatunk is.
Pantzarnak erről személyes tapasztalata van. A kanadai újságíró a torontói zaklatott életéből menekült annak idején Helsinkibe, mert depresszióval küzdött, kiégési szindrómában szenvedett, ezért új életet akart kezdeni a világ másik felén. Mivel félig finn származású, adta magát, hogy a skandináv országban próbálja újra berúgni a motort. Személyes történetének leírásából kiderül, azzal, hogy elsajátította az őt körülvevő finnek életmódját, magáévá tette a sisut is, amelynek következtében kiegyensúlyozottabb lett az élete, megszabadult a depressziójára felírt gyógyszerektől, és le tudta tenni az alkoholt.
Szerinte mindez abból fakadt, hogy a többi finnhez hasonlóan elkezdte bevállalni a kényelmetlen, megerőltető szituációkat, ami egyúttal közelebbi kapcsolatba hozta őt a természettel, és automatikusan több mozgásra motiválta.
Mit értünk kényelmetlen helyezetek alatt? Vegyük példaként a körülbelül 200 ezer finn egyik kedvelt téli tevékenységét, a téli úszást vagyis a jeges merülést. A téli úszás – mint ahogy írja Pantzar – a hideggel, a kegyetlen időjárással való megküzdés egyik legjobb példája. Akik rá tudják venni magukat, hogy munka előtt vagy munka után, gyapjú sapkában, kesztyűben és neoprén papucsban legalább harminc másodpercre a mindössze 2 és 4 fokos Balti-tengerben megmártózzanak a nagy hidegben, fantasztikus élményekről számolnak be, és számol be a rendszeres téli úszóvá lett Pantzar is.
Bár az első pillanatban a merülés még elviselhetetlennek tűnik, olyan, mintha az ember testét száz tű szurkálná, a következő pillanatban már elönti az embert a „még mindig életben vagyok” örömteli érzése, a büszkeség, hogy meg tud küzdeni az elemekkel. A könyvben idézett Hannu Rintamäki hidegszakértő szerint ilyenkor nagy dózisban szabadulnak fel a szervezetben a boldogsághormonok, mint az endorfin, a szerotonin, a dopamin és az oxitocin, amelyek így együttes erővel csökkentik a stresszt, a szorongást.
A téli úszásnak ráadásul meditatív hatása is van, frissíti az elmét, mivel a rendkívüli hideg rákényszeríti az embert arra, hogy „jelen legyen az adott pillanatban”. Pantzar azt írja, hogy a téli úszás tipikus sisus tevékenység, amely nem mellesleg égeti a kalóriákat, javítja a vérkeringést, erősíti az immunrendszert, és jobban felfrissít, mint a reggeli kávé. Nem véletlen, hogy az egyik finn város, Oulu biztosítja a helyszínt a világ legkülönlegesebb pitchfórumának, a Polar Bear Pitchnek. Ezen a rendezvényen a résztvevők a jeges vízben derékig merülve adhatják elő az üzleti javaslataikat.
A téli úszás segített hozzáférnem egy olyan mélyen rejtőző erőtartalékomhoz, amely szívósság és rugalmassá tesz, és amelynek eddig a létezéséről sem tudtam.
Pantzar szerint a jeges megmártózáshoz hasonlóan, a finn sisunak tudható be az is, hogy az ország lakossága nem ódzkodik elővenni a kerékpárt a mínusz 10-20 fokokban sem (ahogy egyébként mínusz 10 fokban még simán kiengedik a gyereket is a játszótérre). Finnország ott van a világ top 20 biciklis országa között, a lakosság télen-nyáron kerekezik, és mivel a világon itt a legtisztább a levegő, nem nehéz elképzelni, hogy a munkahelyre a parkokon keresztül, tavak és folyók mentén vezető kerékpárutak sokat tesznek a pedálozó munkavállaló jó közérzetéért. Az író saját megfigyelése, hogy azok, akik egész évben bringáznak, szívósabbak, kitartóbbak és tele vannak pozitív energiával. „Idővel a hírszobában meg tudom állapítani, ki biciklizett vagy sétált munkába, mert ők kissé energikusabbak és vidámabbak a többieknél, főleg a sötét téli hónapok alatt” – fogalmaz.
Pantzar tanulmányokat is idéz, miszerint a munkába kerekezés csökkenti a magas vérnyomás, az elhízás, a magas koleszterinszint és a cukorbetegség kockázatát. Már heti egyórányi bicajozással is sokat tehetünk szívünk egészségéért, és ennyi mozgásba még igazán nem rokkanunk bele.
Megfigyelése szerint a kerékpározás pont olyan jó kiegészítő testmozgás, mint az erdőben a gomba- és bogyószedés - ez is gyakori elfoglaltsága ugyanis a finneknek -, vagy a kertészkedés. Katja Pantzar úgy gondolja, hogy Finnországban az ember megtanulja saját maga megoldani a gondjait, feladatait (nem hív például szerelőt vagy takarítónőt, hanem maga ragad szerszámot vagy felmosót), még akkor is, ha ez a nehezebb és a hosszabb ideig tartó út. Az ilyen apró, mindennapi erőfeszítések fejlesztenek bennünket, és erre utalnak is a megszólalók Pantzar könyvében: „bemész a vízbe, és jobb emberként jössz ki”,
Pantzar példáiból azt látjuk, hogy a sisu valójában nem boldogságrecept, de mivel tulajdonképpen arról szól, hogy miként helyezzük magunkat kényelembe a legnagyobb kényelmetlenségben is, közvetetten mégis a kiegyensúlyozott élet útmutatójaként szolgálhat.amikor megállsz az erdőben, és felnézel a fákra, a saját problémáid eltörpülnek.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
