szerző:
hvg.hu

Az állat súlyosan alultáplált volt, és hatalmas fájdalmai voltak.

Nem lehetett volna megakadályozni azt a halálos medvetámadást, amelyben tavaly életét vesztette egy kanadai édesanya és 10 hónapos kislánya – állapította meg a The Guardian szerint a hivatalos vizsgálat.

A 37 éves tanárnő, Valerie Théorêt és 10 hónapos kislánya, Adèl a Yukon tartomány egyik kietlen részén lévő házuk melletti tisztáson volt, amikor a grizzly rájuk támadt. A nő férje az erdőben éppen csapdákat helyezett el, és visszatérőben volt házukhoz, amikor a medve őt is megtámadta. Gjermund Roesholt lelőtte az állatot, majd megtalálta élettelen feleségét és gyermekét.

A vizsgálat azóta megállapította, hogy a 18 éves hím medve súlyosan alultáplált volt, mindössze 137 kilót nyomott, pedig egy kifejlett, felnőtt példány súlya 270 kiló körül van. A boncolás kiderítette, hogy az állatnak hatalmas fájdalmai voltak, mert korábban megevett egy sült, hogy ne haljon éhen. Csakhogy a sül tüskéi átszúrták a gyomrát, ami miatt szenvedett, és vadászni sem tudott.

A hatóságok valószínűnek tartják, hogy az állat Gjermund Roesholt hómobiljának nyomait követte, így jutott el a házhoz, ahol kifigyelte az édesanyát és gyermekét, és amikor eljött a megfelelő pillanat, rájuk támadt. Az egész rendkívül hirtelen történt, az asszony és gyermeke valószínűleg azonnal meghalt.

A terület fő természetvédelmi őre, Gordon Hitchcock sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a család nagyon felelősségteljes volt, és mindent megtettek, hogy elkerüljék a vadállatok támadásait. Az ételt a háztól külön tárolták, és a csapdákat is a tó túloldalán helyezték el.

„Elcsépeltnek tűnik azt mondani, hogy az áldozatok rosszkor voltak a rossz helyen, de a vizsgálatunk szerint ez valóban egy szerencsétlen tragédia volt, amit szinte biztosan nem lehetett volna megelőzni” – mondta.

(Címlapképünk illusztráció.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy "magyar" tagja is lehet az amerikai képviselőháznak

Egy "magyar" tagja is lehet az amerikai képviselőháznak

Drámai küzdelemben derült ki, ki jutott az X-Faktor döntőjébe

Drámai küzdelemben derült ki, ki jutott az X-Faktor döntőjébe

Donald Tusk: Orbán mindig lojális volt hozzám

Donald Tusk: Orbán mindig lojális volt hozzám

Az idei Nobel-díjas inkább választja a vécépapírra írt névtelen levelet, mint az újságírók kérdéseit

Az idei Nobel-díjas inkább választja a vécépapírra írt névtelen levelet, mint az újságírók kérdéseit

Ha a 90-est behúzta az ötös lottón, akkor még lehet milliárdos

Ha a 90-est behúzta az ötös lottón, akkor még lehet milliárdos

Kisajátított egy szakmát, mert abból senki más nem tud megélni

Kisajátított egy szakmát, mert abból senki más nem tud megélni