Igazából nem meglepő, hogy a legtisztább stradoknak is megvan a maga elismerése – egy-egy ilyen díj önmagában ráirányítja a figyelmet a környezetünk problémáira, illetve értékeire. A Nemzetközi Környezetvédelmi Nevelésért Alapítvány (Foundation for Environmental Education, azaz FEE) minden évben 32 szigorú kritérium alapján ítéli oda díjait: számít például a víz minősége, a fürdőzők számára elérhető szolgáltatások, illetve különböző biztonsági és környezetvédelmi szempontok is.
A környezetvédelmi szervezet 44 ország tengerpartját vizsgálta meg, és a legjobbaknak a Kék zászló díját adta. Ezen a térképen megnézheti, hogy mely strandok elég jók és tiszta vizűek ahhoz, hogy kiérdemeljék az elismerést:
A Magyarországon is oly népszerű olasz strandok például kiemelkedően jól teljesítenek, a világ legtisztább strandjainak tíz százaléka Olaszországban van.
Liguria régió vezet 30 stranddal, aztán majdnem feleannyival követi Toszkána (19 strand), de Campania, Marche, Szardínia és Puglia strandjai közt is bátran keresgélhetünk.
(local.it)
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: